Ugrás a tartalomra

Átadták az akadémiai elismeréseket

Létrehozva
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 181. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.
Az MTA Elnöksége a legrangosabb elismerést, az Akadémiai Aranyérmet Király Tibor akadémikusnak, Széchenyi-díjas jogtudósnak, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara professor emeritusának ítélte, aki "hosszú és gazdag életpályája során a bűnügyi tudományok számos területén alkotott maradandót, és akinek szakmai-tudományos tevékenysége meghatározó módon befolyásolta a tudományterületek humanista társadalmi értékeken alapuló koncepciójának kialakítását".
   
Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseképpen 12 kutató részesült Akadémiai Díjban:
   
Bíró László Pétert, az MTA doktorát, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete osztályvezetőjét a szén nanocsövek kutatása területén végzett megalapozó tevékenységéért, továbbá a bioinspirált anyagok multidiszciplináris kutatási területének magyarországi meghonosításáért ismerték el.
 
Csuzdi Csabát, az MTA doktorát, az MTA-Eötvös Loránd Tudományegyetem Zootaxonómiai Kutatócsoportja és a Magyar Természettudományi Múzeum
tudományos tanácsadóját a Kárpát-medence talajfaunájának kutatásában elért kiemelkedő eredményeiért tüntették ki.
   
Döme Balázst, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosát az apelin nevű peptid klinikai onkológiai jelentőségének leírásáért, Hohman Juditot, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárát pedig a biológiailag aktív növényi anyagok izolálása és szerkezetvizsgálata terén elért kiemelkedő eredményeiért ismerték el.
   
László Jánost, az MTA doktorát, az MTA Pszichológiai Kutatóintézete tudományos tanácsadóját a hazai narratív pszichológiai kutatási irányzat megalapozásáért tüntették ki, Lukács Lászlót, az MTA doktorát, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága főmuzeológusát, a Kodolányi János Főiskola egyetemi tanárát pedig a Sárfőtől Mezőföldig. Táj- és népkutatás Fejér-megyében című, 2009-ben megjelent könyvéért ismerték el, amely Fejér megye eddigi legteljesebb néprajzi bemutatása.
   
Molnár Lajost, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Matematikai Intézete egyetemi tanárát, tanszékvezetőjét az úgynevezett nem-lineáris megőrzési problémák vizsgálatának kezdeményezésében játszott úttörő szerepéért ismerték el, amellyel napjainkra megalapozta a terület fő kutatási irányát.
   
Percz Bélát, az MTA doktorát, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete igazgatóhelyettesét az elektronikus eszközök és technológiáik anyagszerkezeti alapjainak meghatározásában elért kiemelkedő tudományos eredményeiért, Popp Józsefet, az MTA doktorát, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgató-helyettesét a magyar agrárstratégia kialakításában meghatározó tanulmányaiért díjazták.
   
Rudas Tamást, az MTA doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát a kategoriális adatok elemzése és a log-lineáris modellek illesztése területén végzett kimagasló tudományos munkájáért ismerték el.
MTI