Ugrás a tartalomra

Elfogyott a „bin Laden hatás”

Létrehozva
A nyugat-európai értéktőzsdék többsége hétfőn nyolcadik napja javult egyvégtében, bár zárás felé megfogyott a lendület. A londoni részvénypiac zárva volt országos munkaszüneti nap miatt.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,06 százalékos napi emelkedéssel kéthavi csúcson, 1.157,45 ponton végzett, 3,20 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

A hétfői üzletmenetet a vállalati eredmények továbbra is biztató sora és Oszama bin Laden halálhíre szabta meg, a londoni szünnap miatt csekély forgalomban. Elemzők azt is megjegyzik, hogy a mostani közel-keleti állampolgári lázadásokban nincs jele iszlám fundamentalista befolyásnak, ami hosszabb távra is jelezheti a fundamentalisták elszigetelődését. Esetleges bosszúpróbálkozásaik azonban később bajt is okozhatnak: ez a megfontolás estére kiegyenlítette, hogy reggel a befektetők még csökkenőnek vélték a politikai kockázati felárat bin Laden halálhírére.

A német fő mutató hétfőn napközben hároméves csúcsra emelkedett, de az ár/nyereség arányok már túlvásároltságra, közelgő kiigazításra figyelmeztetnek.

MTI