Az utolsó szó jogán is tagadták a vádiratban szereplő rendkívül súlyos, gyomorforgató bűncselekmények elkövetését a vádlottak. Azonban ez nem hatotta meg a bíróságot. Czibrik Attila bíró ma délután 1 órakor hirdette ki az ítéletet: M. B. első rendű vádlott bűnös 4 rendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszakban, 2 rendbeli testi sértésben, valamint állatkínzás bűntettében. M. B.-né másodrendű vádlott bűnös 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszakban, id. M. B. bűnös 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszakban. Ezért az első rendű vádlottat 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, a másodrendűt 12 év fegyházra, a harmadrendűt pedig 10 év fegyházra ítélte, továbbá mind a három személyt a maximális időtartamra, vagyis 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ezt követően a bíró rendelkezett, hogy az első és másodrendű vádlott esetében számítsák be a korábban előzetesben eltöltött időt, illetve a bűnügyi költségek megtérítéséről.

A bíró szóbeli indoklásából kiderült, hogy mind a három személy beszámítható volt a bűncselekmény elkövetésekor. Közös háztartásban éltek a négy kiskorú gyermekkel, akik a cselekmény időpontjában, 2008-ban 10, 9, 8 és 4 évesek voltak. A kiskorú gyermekek sérelmére részben homoszexuális, részben heteroszexuális bűncselekményeket követtek el. Anyjukat szopogatni, nyalogatni kellett, valamint a lába közt közösülést imitálni. Az apjuk, nagyapjuk esetében pedig orális szexre kényszerültek, egymással, illetve a család házőrzőjével is fajtalankodniuk kellett, amit később az apa brutálisan megölt, ezzel az állatkínzás is megvalósult. A gyerekek későbbi, helyes fizikai, szellemi fejlődése érdekében a bíró eltekintett a bűncselekmények részletes kifejtésétől, azt az ítélet írásbeli indoklásában pótolja majd.
– Mellbevágó és megdöbbentő volt. Volt úgy, hogy percekig nem tudtunk újabb kérdést feltenni… Belegondolni is borzasztó volt, nem hogy átélni – emlékezett megrendülten a két vallomást tevő fiú meghallgatására Czibrik Attila. Felidézte, hogy a vádlottak szerint bosszút akartak állni rajtuk, illetve megfelelni az elvárásoknak. A szakértők szerint viszont természetes, hogy egy-másfél év után nyíltak meg, amikorra feldolgozták magukban a történteket, illetve biztonságban érezték magukat a nevelőszülőknél. Amikor a bíró kitért arra, hogy a kiskorúaknak egymással is fajtalankodni kellett az apa közbeszólt.
– Elnézést kérek, de ez az egész egy nagy hülyeség! Ezek után nem meglepetés, hogy mind a hárman bejelentették, hogy fellebbezni kívánnak az ítélet ellen, mivel állításuk szerint ilyet nem csináltak…

Az ügyész indítványozására a két férfit és a nőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíró a másodfokú ítélet megszületéséig. Az időközben megjelent fegyőrök megbilincselve vezették el az M. famíliát a bíróságról.
Csontos L.
Fotó: Juhász Á.