Emiatt a 29-es, 19-es autóbuszok Újgyőri főtér irányú Vasgyári megállóhelye ideiglenesen áthelyezésre kerül, az autóbuszok a 21-es járatok belváros irányú Vasgyár megállóhelyén fognak megállni. A Kerpely A. utca kétirányúsításra kerül ez alatt az időszak alatt.
Másik fontos kivitelezéshez kapcsolódó információ, hogy a Kivitelező május 9-én hétfőn megkezdi a Thököly utcai útátjáró felújítását is két ütemben. Az első ütemben a kereszteződés nyugati oldalát (Diósgyőr felé eső rész) zárják le a munkálatok miatt, így kismértékű sávelhúzásra kell számítani a kereszteződésben áthaladóknak.
A munkálatok idejére ismét kéri az MVK Zrt. az utasok és a közúton közlekedők türelmét és megértését.