Ugrás a tartalomra

Biciklit loptak, lőszert találtak...

Létrehozva
Két huszonéves egerlövői fiatalember megunva a gyaloglást eltulajdonított két kerékpárt, majd azzal folytatták útjukat. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt kezdeményezett eljárást velük szemben.
A napokban az egyik mezőkövesdi áruház kerékpártárolójából egy lezárt kerékpárt lovasított meg két fiatal férfi, majd átkerekeztek vele a vasútállomásra. Ott aztán addig-addig nézelődtek, míg sikerült mindkettőjüknek külön-külön járművön tovább menni Egerlövő irányába. Pechükre azonban egy szemfüles polgár felfigyelt tettükre, s értesítette a rendőrséget. A járőrök Egerlövő és Mezőkövesd között kapcsolták le a kerekezőket, akik beismerő vallomást tettek. A házkutatások során egyiküknél lőszereket is lefoglalt a hatóság. A szakértői vizsgálatot követően a fiatalembernek feltehetően lőszerrelvaló visszaélés bűntett elkövetése miatt is felelnie kell majd.