„Ukrajna sajátos történelmű ország. A középkor, az újkor, a legújabb kor folyamán Európa folyamatosan átalakulóban volt, országok és birodalmak váltották egymást, népek, nemzetek és államok élték virágkorukat, vagy élték meg a hanyatlást, sőt, a teljes feloldódást az európai tengerben. Sajátos helye van ebben az európai történelemben az ukránoknak, amely nép hosszú évszázadokig az önálló államiság hiányában is képes volt kultúrát, nyelvet, identitást teremteni, és különböző mentalitást, hagyományokat, emlékezetet őrző régiókból állammá formálódni 1991-ben” – fogalmazott Yurii Mushka, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitóbeszédében.
Bába Iván, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a konferencia ünnepélyes megnyitóján kiemelte: „Magyarország a kezdetektől támogatta Ukrajna függetlenségét, az első között ismerte el Ukrajna államiságát, s elsőként nyitott nagykövetséget Kijevben. Magyarország és a független Ukrajna között a kétoldalú politikai kapcsolatok a kezdetektől kiegyensúlyozottak voltak, az együttműködés szerződéses-jogi bázisát példaértékű ütemben alakítottuk ki.” Mint azt az államtitkár hangsúlyozta: „A kezdeti lendület idővel megtört, az elmúlt években együttműködésünk elmaradt a lehetségestől és a kívánatostól, ám annak új impulzust adtak az országainkban lezajlott választásokat követően megalakult kormányok. Napjainkra személyes kontaktus alakult ki a magyar és az ukrán közjogi méltóságok között, s a megújuló együttműködésnek már kézzelfogható eredményei is jelentkeznek aláírandó megállapodások, jegyzőkönyvek formájában.”
Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke köszöntőjében elmondta: „A BGF több mint 160 külföldi felsőoktatási intézménnyel működik együtt; e széleskörű nemzetközi rendszerben egyre fontosabb szerepük van a szomszédos országok felsőoktatási intézményeivel fenntartott kapcsolatainknak. Ukrajnában a Kijevi Nemzeti Kereskedelemi és Gazdasági Egyetemmel oktatási és kutatási területeken dolgozunk együtt, vezetőink, oktatóink rendszeresen részt vesznek a partnerintézmény nemzetközi konferenciáin. A BGF-en jelenleg 45 ukrán – többségében magyar nemzetiségű hallgató – tanul. Reméljük, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola a maga eszközeivel a jövőben is elősegítheti a két ország közötti tudományos, oktatási kapcsolatok ápolását.”