A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Megyei Környezeti Nevelők Egyesülete, valamint a Miskolci Állatkert és Kultúrpark (Vadaspark) is közreműködik a program lebonyolításában.
Az iskolai oktatásban kiemelt szerepet kapott a környezeti nevelés területe, így örvendetes, hogy az idén meghirdetett versenyre 23 csapat nyújtotta be nevezését. Az első fordulót követően a szakmai zsűri véleménye alapján 10 csapat jutott a május 11-i döntőbe. A 3 fős csapatoknak a Vadaspark területén 4 állomáshelyet kell felkeresniük, ahol a Vadasparkban szerzett tapasztalataik és előzetes felkészülésük alapján válaszolnak a kapott feladatlapok kérdéseire.
Támogatók: az AVE Miskolc Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft., a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, az Energie AG Miskolc Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft., az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Miskolci Állatkert és Kultúrpark (Vadaspark) értékes díjakkal honorálják a diákok környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteit, felkészültségét és versenykedvét.