Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. vezetője elmondta, azért állítanak emléket Pávai-Vajna Ferencnek a barlangfürdőben, mert 1928-ban ő hívta fel a figyelmet a Görömbölytapolcai-barlang vizének jelentőségére, s az ő kezdeményezésére indult el a barlang- és forrásrendszer feltárása a környéken.

Az emléktáblát Kling István, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára leplezte le. A mű a főépületbe belépve, bal oldalt található a kupolacsarnokban.
Az emléknap következő eseményeként a hagyományoknak megfelelően felkeresték Balogh Kálmán geológus emléktábláját, valamint Pávai-Vajna Ferenc lillafüredi emlékhelyét, „a Jelfát”. Ezután következett a negyedik alkalommal megrendezett Lillafüredi Tudományos Geológus Konferencia a Palotaszállóban. A szakmai ülésen másodszor adták át a Geofíl-díjat: idén Mata Tibort, a Bükkábrányi Bányaüzem igazgatóját jutalmazták a kitüntetéssel.
Soós P.
Fotó: Juhász Á.