Az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya koordinálásával – rövid idő leforgása alatt – 2011. május 3-án, a kora reggeli órákban már a hatodik (előzőek: 2010. november 16., 2011. február 8. és 16., március 7., ill április 19.) uzsorás akció végrehajtására került sor.
A rajtaütés eredményének köszönhetően újabb 6 uzsorás (2 nő és 4 férfi, mindannyian ózdiak) kezén csattanhatott a bilincs Ózdon, így húszra nőtt azon személyek száma, akik uzsora és ehhez kapcsolódóan más bűncselekmények elkövetése miatt kerültek őrizetbe vételre Ózdon.
Az újabb akció során – az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – 6 újabb uzsorást leplezett le, akiknek elfogásában a Főkapitányság Bevetési Szolgálata is részt vett.
A Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b.) pontja szerint minősülő zsarolás bűntettének, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás 4 ózdi férfi és 2 ózdi nő ellen, akik 18 és 41 éves kor közöttiek és 2011. május 3. napja óta őrizetben vannak.
A terheltek megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 1999. évtől – pontosan be nem határolható időponttól – kezdődően a mai napig rendszeres haszonszerzés céljából több személy rászorult helyzetét kihasználva, olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást – szóbeli kölcsönszerződést kötöttek – melynek során elkövetők különböző összegeket adtak kölcsön fenti személyeknek, 50 és 100 % közötti kamatra. A kamattal növelt összeget, majd a kölcsönadott összegből fennálló tartozások maradékát további kamatokkal terhelve, a kölcsönkért összeg többszörösét követelték vissza a sértettektől, amelynek teljesítése a sértetteket további nélkülözésnek tette ki.
Azokat a sértetteket, akik nem tudtak, vagy már nem akartak fizetni, személy elleni erőszakos cselekményekkel – karddal levágják a fejüket, megverik őket, rájuk gyújtják a házat, szétcsapják őket, el kell takarodniuk lakóhelyükről – fenyegették meg, illetve a sértettek gyermekeit bántalmazták annak érdekében, hogy a kölcsönkért összegeket, illetve annak kamatait a sértettek továbbra is fizessék. Két sértett tekintetében az elkövetők lakást adtak el a sértetteknek úgy, hogy az egyikük részére a lakásvásárlásra járó szociálpolitikai támogatás összegét elvették, de a sértett lakást nem kapott, abban továbbra is gyanúsítottak laknak. A másik sértett által a gyanúsítottaktól megvásárolt lakást – melynek értékét a sértett törlesztette, egy másik személynek is értékesítették, így onnan a sértettnek és családjának ki kellett költöznie.

Az elkövetők továbbá megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy ezen tevékenységük során üzletszerűen olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatottak – a sértettek részére kölcsönöket folyósítottak –, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyéhez kötött, amivel ők nem rendelkeznek.
A pénz kiadásáról és annak visszavételezéséről 2 gyanúsított pontos nyilvántartást vezetett. Ugyanezen 2 gyanúsított engedélyezte a pénzmozgásokat, illetve ők irányították a pénzügyi tevékenységet.
A pénzek beszedését a családi vagy szociális segélyek érkezésekor a többi terhelt végezte. A pénzek beszedésébe rendszeresen közreműködőt vettek igénybe, akik többször az „irányítók” távollétében, önállóan végezték a pénzbehajtó tevékenységet. A gyanúsítottak cselekményüket szervezetten, egymás tevékenységét kiegészítve követték el.
A sértettek az alábbiakat mondták el:
– Körülbelül 6 hónappal ezelőtt kölcsönkért 10 000 Ft-ra, egy hónap múlva már 15 000 Ft-ot kellett visszafizetni. Mivel határidőre ez nem teljesült, a sértett nem tudta a teljes összeget visszafizetni, ezért a maradék összegre újabb kamatot kellett fizetnie, így a tartozása már 45 000 Ft-ra emelkedett. A „tartozás” behajtása érdekében az uzsorások megfenyegették a sértettet: „Nektek előbb-utóbb innen el kell menekülnötök!”
– 6 hónappal ezelőtt kölcsönkért 50 %-os kamatra adott 10 000 Ft-ot a sértettek nem tudták visszafizetni, ezért 2011. március közepén 2 gyanúsított megfenyegette őket, hogy amennyiben nem fizetnek, levágják a fejüket, megölik őket.
– más sértetteket a pénzbehajtás érdekében azzal fenyegettek meg, ha nem adják meg a „tartozást” vagy nem mennek el lakóhelyükről, megölik őket.
– 10 évvel ezelőtt kölcsönkért 100 000 Ft-ra 100 %-os kamatot számítottak fel. A kölcsön felvételekor a sértett összes havi járandósága 120-130 000 Ft volt. Családi pótlék kifizetés során 10 éven keresztül havonta az összes járandóságát át kellett adnia a gyanúsítottaknak, melyből mindig visszakapott 2-3000 Ft-ot. Évente csaknem 1,5 millió Ft-ot fizetett vissza. Mivel ennivalóra kevés pénz maradt, ezért 1 évvel ezelőtt abban egyeztek meg a gyanúsítottakkal, hogy a „bankos” 50 %-ra csökkenti a kamatot és ezt követően már „csak” 54 000 Ft-ot kellett számára fizetni havonta.
– 2007. évben 20 000 Ft-ot kértek kölcsön 50 %-os kamatra. Mivel a pénzt határidőre nem tudták visszafizetni, ezért már 1 hónap múlva már 130 000 Ft-ot követeltek tőlük. A posta előtt az egyik gyanúsított elvette tőlük a fenti összeget, majd abból 10 000 Ft-ot visszaadott. Ezt követően az elkövetkező hónapokban már 53 000 Ft-ot kellett fizetni. 2010. évre olyan anyagi helyzetbe került a család, hogy el kellett költözniük. Pár nap múlva az egyik terhelt megtalálta őket és azt kérdőre vonta, hogy miért nem fizetik meg a 60 000 Ft tartozásukat.
Sértett azt válaszolta, hogy „– Fizettem már eleget, neked nem tartozom!” gyanúsított ekkor azzal fenyegette meg, hogy soha ne merjenek visszaköltözni, mert rájuk gyújtja a házat.
2007-ben így a kölcsönkért 20 000 Ft fejében 2010. év végéig a fenyegetések hatására 1,8 millió Ft-ot fizettek az uzsorások részére.
Sok esetben a sértettek havi jövedelme meghaladta a követelt összeget, ezért az uzsorások arra kényszeríttették a sértetteket, hogy postai meghatalmazásokat írjanak alá, hogy a terheltek felvehessék a sértettek részére érkező pénzküldeményeket. A sértettek a meghatalmazásokat nem akarták aláírni, ezért őket folyamatosan zaklatták, megveréssel fenyegették, melyek hatására a postai meghatalmazások aláírásra kerültek.
Volt olyan eset, amikor a postai meghatalmazás aláírását követően 2003. márciusáig a sértett részére érkező összes pénzküldeményt a gyanúsítottak egyike vette fel. Ezáltal 1999. és 2005. között mintegy 3,6 millió Ft-ot vett fel.
2005-ben egyik sértettől a gyermekei után járó 2,9 millió Ft szociálpolitikai támogatást vett el az egyik gyanúsított oly módon, hogy sértett részére szerződéssel eladott egy ingatlant, amelyben továbbra is az uzsorások laktak. A lakásba azonban a szerződés megkötése után sértettek nem költözhettek be, de állandó lakhelynek kellett bejelenteniük. A szerződés megkötését követően sértett részére a terhelt bankszámlaszerződést kötött, amelyhez tartozó bankkártyát a terheltek részére át kellett adniuk. A bankszámlára érkező pénzt ezáltal gyanúsítottak vették fel. Az önkormányzatnál a sértett által igényelt lakásfenntartási támogatást is elvették a gyanúsítottak, fenyegetések hatására. 2007. és 2010. között a sértett részére járó havi 98.000,- Ft-ot szintén elvették sértettől, aminek következtében gyermekei éheztek, mely miatt intézetbe is kerültek.
1999. és 2010. között mindösszesen 10.000.000,- Ft-ot vett el tőlük az uzsorás-banda.

A terheltek azonban még ezzel sem elégedtek meg, így 2011. év elejétől boltot nyitottak, ahol élelmiszert lehetett vásárolni oly módon, hogy a vásárlók nevére füzetet nyitottak, ahhoz napi vásárlási limitet határoztak meg, a vásárlási összegeket pedig minden hónap elején a családi pótlék és a segély kifizetésekor kellett rendezniük. A boltban azonban minden élelmiszert aránytalanul magas áron adtak. A bolt működésével kapcsolatban végrehajtott, összehangolt rendőri- és vámellenőrzés kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatot indított.
A fenti cselekmények alkalmasak 11 rendbeli, a Btk. 323. § (1) bekezdésbe ütköző és a (2) bekezdés b.) pontja szerint minősülő zsarolás bűntett, valamint 9 rendbeli, a Btk. 330/A. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő bűnszövetségben elkövetett uzsora bűncselekmény, valamint 1 rendbeli, a Btk. 298/D. § -ba ütköző és aszerint minősülő jogosulatlan pénzügyi tevékenység vétsége elkövetésére.
A terheltek lakásán megtartott házkutatás során lefoglalásra került több olyan füzet, amelyben az adósok tartozása volt vezetve valamint ingatlanok adás-vételi szerződései, kések, kardok, egy teljes fegyver-arzenál, továbbá egy gáz-riasztó fegyver.
A hat terheltből 4 már büntetett előéletű, korábban súlyos bűncselekmények miatt ítélte el őket a bíróság. Kettejük ez idáig büntetlen. A terheltek rendszeres haszonszerzésre törekedtek ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények elkövetése útján.
Figyelemmel a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények tárgyi súlyára és a kiszabható büntetési tétel nagyságára, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén különösen a büntető eljárásban szereplő személyek, elsősorban a sértettek befolyásolásával, vagy megfélemlítésével, meghiúsítanák, veszélyeztetnék a bizonyítást, tekintettel arra, hogy a bűncselekmények elkövetése során a pénz megszerzése érdekében már több alkalommal is életveszélyesen megfenyegették a sértetteket.
Annak a veszélye ugyancsak fennáll, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök, úgymint az általuk vezetett további nyilvántartások, füzetek, nevek, címek, valamint kölcsönadott összegeket tartalmazó feljegyzések eltüntetésével veszélyeztetnék a bizonyítást. Szökésüknek vagy elrejtőzésüknek veszélyére tekintettel megalapozottan feltehető az is, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenlétük másképp nem biztosítható.
Megalapozottan feltehető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb, hasonló jellegű szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el, mivel egyéb jövedelmük nincs, ezen bűncselekmények elkövetéséből tartják el magukat.
A fentiek miatt mind a hat gyanúsítottat az Ózdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, majd indítványozta az előzetes letartóztatásukat.
Információs háttér:
Btk. 137. §: „Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet,
Bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.”