A három levelező fordulóból és a döntőből álló versenyre három évfolyam háromfős csapatai jelentkeztek. Összesen több mint 100 iskola 717 tanulója, Soprontól egészen Szegedig.

A 2., 3. és 4. évfolyamos döntősök a kora délelőtti órákban gyülekeztek az általános iskolában. A résztvevőket az intézmény igazgatója mellett Kiss Gábor, a Humán Főosztály osztályvezetője is köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy az iskolában tanult ismeretek mellett az a legfontosabb, hogy az iskolások maguktól legyenek kíváncsiak, gyűjtsenek ismereteket, s erre a verseny alkalmas közeg.
A megnyitót követően pedig elkezdődött az ország legjobb 52 csapatának versenye, hogy kiderüljön, a három évfolyamból melyik csoportok az ország legjobbjai a környezetismeret és a környezetvédelem témakörében.

A döntőben három feladat várt a versenyzőkre, egyenként 35 perc állt a rendelkezésükre. Két tesztet kellett kitölteniük, illetve a legnehezebbnek ítélt fordulón, a villámkérdéseknél is jól kellett teljesíteniük.
A versengést követően kirándultak egyet, hogy megismerjék Miskolc városát, ezt követően pedig délután fény derült arra, kik a XIII. Országos Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny legjobbjai.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.