Amennyiben a 2010-es évben a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján vállalkozói járadékban, álláskeresési járadékban, álláskeresési segélyben, vagy képzési támogatásként keresetkiegészítésben, illetve keresetpótló juttatásban részesültek, akkor az ebből származó jövedelemre tekintettel 2011. május 20-áig még akkor is személyi jövedelemadó bevallást kell benyújtani, ha egyébként az adóév (2010-es év) folyamán más adó- és bevallásköteles jövedelmet nem szereztek.
A fenti jogcímeken megszerzett jövedelmet a munkaügyi központ által kiállított igazolás alapján a 1053-as bevallás 4. sorában kell szerepeltetni, de tekintettel arra, hogy az említett juttatások a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazásában bérjövedelemnek (bérnek) minősülnek, azokkal szemben adójóváírást érvényesíthetnek.
Fontos, hogy abban az esetben, ha az álláskeresési segély megállapítására az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár öt évet meg nem haladó időtartamon belüli betöltésére is figyelemmel került sor, akkor azt kizárólag akkor kell bevallani, ha az adóévben más bevallásadási kötelezettség alá tartozó jövedelemre is szert tettek (ebben az esetben az álláskeresési segély összegét a 1053-as bevallás 18. sorába kell beírni). Más bevallásköteles jövedelem hiányában személyi jövedelemadó bevallást nem kell benyújtania.
A személyi jövedelemadó bevallására szolgáló 1053-as nyomtatvány az állami adóhatóság bármely ügyfélszolgálatánál beszerezhető, illetve a NAV honlapjáról (nav.gov.hu) is letölthető, és az internetes program segítségével is kitölthető.
Amennyiben a bevallás kitöltésével vagy a fentiekben foglaltakkal kapcsolatban további kérdés merül fel, tárcsázzák a 06/40-42-42-42-es kék számot, ahol kollégáink hétfőtől csütörtökig 8.30-16.00 óráig, pénteken pedig 8.30-13.30-ig szívesen állnak a rendelkezésére.