Ugrás a tartalomra

Perbeszédverseny az Eu vándorkupáért

Létrehozva
A VII. Miskolci Eu Vándorkupa döntőjét rendezték meg a Miskolci Egyetem mintatárgyalójában csütörtökön és pénteken. A vándorkupa első fordulójában egy fellebbezést és egy választ írtak a háromfős csapatok, a perbeszédverseny szóbeli döntőjére pedig tíz egyetem csapata jutott be.
perbeszed_110506_ja.jpg

A verseny célja, hogy európai jogi tárgyú megmérettetési lehetőséget kínáljon a graduális és posztgraduális képzésben részt vevő joghallgatók és a fiatal jogászok számára. A szituációs szerepjáték révén betekintést kapnak a közösségi jog gyakorlati alkalmazásának világába.

A csapatok két szekcióban – joghallgatók és fiatal jogászok – versenyeztek egymással.  A tárgyalóban sorsolás útján kerültek szembe egymással a fiatalok, és al-, illetve felperesként csaptak össze a törvények világában. A vándorkupát minden évben a szekció legeredményesebb csapata nyeri el, amit egy évig birtokolhat.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.