Ugrás a tartalomra

Tehetségnap a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Tehetségnap célja, hogy közelebb hozza az egyetemhez azokat a pedagógusokat, akik tehetséggondozással foglalkoznak, megismertesse a középiskolák ilyen jellegű programjait és középiskolában elkezdődő munka folytatását a Miskolci Egyetemen.Az eseményen bemutatkoztak az egyetem karai, és megmutatták tehetséggondozó programjaikat is. A középiskolák is népszerűsítették képzéseiket a díszaulában elhelyezett standokon, és az érdeklődők meghallgathatták a középiskolák előadásait is.A tehetséggondozás mellett élményműhelyeken is részt vehettek az érdeklődők, ahol megismerkedhettek többek között a poliuniverzummal, vagy Escher periodikus mintáival, háromdimenziós testeken.
A Tehetségnap célja, hogy közelebb hozza az egyetemhez azokat a pedagógusokat, akik tehetséggondozással foglalkoznak, megismertesse a középiskolák ilyen jellegű programjait és középiskolában elkezdődő munka folytatását a Miskolci Egyetemen.

Az eseményen bemutatkoztak az egyetem karai, és megmutatták tehetséggondozó programjaikat is. A középiskolák is népszerűsítették képzéseiket a díszaulában elhelyezett standokon, és az érdeklődők meghallgathatták a középiskolák előadásait is.

tehetsegnap_110506_ja_9.jpg

A tehetséggondozás mellett élményműhelyeken is részt vehettek az érdeklődők, ahol megismerkedhettek többek között a poliuniverzummal, vagy Escher periodikus mintáival, háromdimenziós testeken.

Az eseményen megnyitottak egy kiállítást is, amit a Bridges Világkonferencia és a konferencia keretében megrendezett Nemzetközi ScienTile Verseny résztvevőinek donációjából állítottak össze.

Preview Image


Kiss J.
Fotó: Juhász Á.