– A versennyel az a célunk, hogy dőljenek el a megyei bajnoki címek, találjanak gazdára az érmek, és ugyanakkor derüljön az is ki, hogy kik kerülnek az országos döntőbe – mondta érdeklődésünkre Füstös József, a versenybíróság elnökhelyettese. – Az eseménynek a diósgyőri stadion ad otthont, ahol minden szükséges eszköz az indulók rendelkezésére áll. A vetélkedés hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik. A viadalon a városkörzeti döntők győztesei, Miskolc város 1-3. helyezett csapatai, az egyéni összetett verseny győztesei, valamint meghívottak vehetnek részt.
Megtudtuk, hogy több próba fiú és lány csapatban, valamint egyéni összetettben osztanak érmeket. A számok: 60 méteres síkfutás, távolugrás, kislabda hajítás, 4x100 m-es váltó. A csapatok létszáma öt fő, valamint egy tartalék, de 5 fővel elindítható a csapat. Az értékelés során 5 eredmény számít! A csapatokban a 2000-ben és 2001-ben születettek juthatnak szóhoz. Az igazoláshoz szükséges a diákigazolvány, valamint az internetes nevezési lap orvosi, és igazgatói aláírással. A dobogósok érem, míg az első hat között végző csapatok oklevéldíjazásban részesülnek.
Elkészítették a csapatok csoportbeosztását is. Ez a következő. Fiúk. A csoport: Kazincbarcika Pollack Mihály, Miskolc Könyves Kálmán, Miskolc Jókai Mór, Miskolc 21. sz., O¬nga Görgey Artúr, Tiszaújváros ÁAMIPSZ. B csoport: Mezőkövesd ÁAMIPSZ, Putnok Péczeli, Sátoraljaújhely Szlovák, Hidasnémeti II. Rákóczi Ferenc, Edelény VOK, Hejőbába Zrínyi, Sajószentpéter Központi.
Leányok. A csoport: Miskolc Szabó Lőrinc, Kazincbarcika Pollack Mihály, O¬nga Görgey Artúr, Miskolc Szent Imre, Miskolc 21. sz., Mezőkövesd ÁAMIPSZ 1646. B csoport: Encs Zrínyi Ilona, Sárospatak II. Rákóczi Ferenc, Tiszaújváros ÁAMIPSZ, Putnok Serényi, Sátoraljaújhely Kazinczy Ferenc, Edelény VOK, Tiszapalkonya Széchenyi István.
D. L.