Ugrás a tartalomra

Ifjú kémikusok az egyetemen

Létrehozva
kemiaverseny_1105007_ja_3.jpg
Az ország különböző pontjáról és Erdélyből érkező, több mint kétszáz középiskolás pénteken még a nagy megmérettetés helyszínével ismerkedett, élesben pedig szombaton és vasárnap adhatnak számot elméleti, majd - laboratóriumi feladatok révén - gyakorlati kémiai tudásáról.

Az Irinyi Verseny a kémiaoktatás kiemelt részeként évtizedek óta jelen van Magyarországon és a határon túli magyar kémiaoktatásban is egyedülálló szerepet tölt be. Egyrészt a tehetségkutatás eszköze, másrészt növeli a tanulás és tanítás hatékonyságát. A szervezők közvetett céljai között szerepel az is, hogy az egész magyar kémiaoktatást befolyásolják a képességközpontú gyakorlat orientált tanítás irányába – hiszen a versenyek visszahatnak a mindennapi oktatásra is. Külön kategóriában mérik össze tudásukat a 9. és 10. évfolyamos fiatalok, s külön alkategóriákba sorolják őket a'szerint is, hogy milyen óraszámban és középiskolai formában tanulják a kémiát. Az elméleti verseny anyaga az általános- és középiskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve, „az ember a természetben műveltségi területbe beágyazva”. A gyakorlati versenyen a logikai készségek és az eszközhasználat mellett a manuális készségek fejlesztését is igénylő elemzésben kell jártasságot bizonyítani.

kemiaverseny_1105007_ja_16.jpg

Az év elejétől zajló fordulókat helyi szinten, a középiskolákban, majd megyei szinten, a Pedagógiai Intézetekben bonyolították. A harmadik fordulót, tehát az országos döntőt a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Miskolci Egyetem szervezi. A döntő három napos, írásbelijén minden versenyző azonos feladatlapokat kap. A laboratóriumi gyakorlaton más-más feladatot kapnak a 9. illetve a 10. osztályos tanulók. A szóbeli nyilvános, az értékelést és a rangsorolást a tantervi különbségeknek megfelelően, kategóriánként végzi a versenybizottság.

Az országos döntőn kategóriánként, a létszámmal arányosan, 2-5 tanuló kap oklevelet, bronzplakettet és a versenybizottság előzetes javaslatának megfelelő tárgy- és pénzjutalmat. További versenyzők írásbeli dicséretet kapnak a helyezésekért, illetve a kiemelkedő részeredményekért. A verseny egészére vonatkozó általános és szakmai értékek alapján a 1998-ban alapított, pénzjutalommal és egyéb értékes tárgyjutalommal járó Irinyi-díjat kap a legjobb 9. osztályos és a legjobb 10. osztályos tanuló. A verseny valamelyik részében kimagasló teljesítményt elért tanulók külön díjazásban részesülnek. A szervezők kiemelt fontosságúnak tartják a tehetséggondozásban kimagasló szintű szakmai-emberi teljesítmények elismerését, ezért külön díjazzák a legeredményesebb felkészítő pedagógusokat is.

kemiaverseny_1105007_ja_14.jpg

Szombaton este Dr. Lakatos István akadémikus tart előadást Szénhidrogének szerepe az energiaellátásban: globális kitekintés, hazai perspektívák címmel. Az eredmények ünnepélyes kihirdetésére, a pénzjutalommal járó Irinyi-díj átadására vasárnap, várhatóan 11 órakor kerül sor a Mikoviny Sámuel-teremben (A/2, mfsz.).

Preview Image


A Miskolci Egyetem Kémiai Intézete és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya szervezésében létrejött döntő a 43. a verseny történetében. A középiskolai megmérettetés menetrendje az idén is a hagyományokat követi: az elmúlt hónapokban lezajlottak az egyes (helyi iskolai és megyei) fordulók, ezek legjobbjai érkeznek az országos döntőre, Miskolcra. Az utolsó, gyakorlati fordulónak ötévente másik egyetem ad otthont – Győr, Pécs és Szeged után 2009-től öt éven át Miskolc.