Jelenleg nyolc polgárőr egyesület és tizenegy önálló polgárőr csoport működik Miskolcon, közel 300 aktív taggal. Beindult a mezőőri szolgálat, közbiztonsági pontokat alakítottak ki a város veszélyeztetett részein, 40 helyszínre összesen 53 közterületi kamerát helyeztek ki. Megkezdte működését a rendészeti központ a Papszer úton, anyagi támogatást nyújtottak a rendőrség technikai felszereléséhez, bűnmegelőzési programjaihoz.

- Sajnos, az erőfeszítések eredményei nem mindig jelentkeznek az emberek napi biztonságérzetében. A bűncselekmények sok esetben szociális problémákban, illetve az ebből adódó társadalmi feszültségekben gyökereznek, s ezeket nem lehet egyszerű rendvédelmi, büntetőjogi eszközökkel kezelni - mondta el a referens.

A jövő terveit illetően, ezért is tartják kiemelt fontosságúnak a különböző területeken készülő szakmai programok, stratégiák, koncepciók, szociális és bűnmegelőzési kezdeményezések célirányos összehangolását. Szoros kapcsolat kialakítását kezdeményezik a polgármesteri hivatal különböző referensei között annak érdekében, hogy minél több városi programban helyet kapjon a bűnmegelőzési, a drogok-elleni tevékenység, illetve az egészségfejlesztés.
A Bűnmegelőzési Centrum a továbbiakban a polgármesteri hivatal szervezeti egységeként működik majd. Bővíteni, fejleszteni szeretnék az intézmény tevékenységét, szélesíteni a szakmai és civil partnereinek körét.

- Ahol szükséges, az egyéni körzetekben dolgozó önkormányzati képviselők aktív bevonásával tovább kell folytatni az új polgárőr egyesületek, csoportok létrehozását a város közigazgatási területén. Biztosítani kell a meglévő szervezetek erkölcsi és anyagi támogatását, elő kell segíteni az Országos Polgárőr Szövetség által kötelezően előírt alap és továbbképzéseket. Össze kell hangolni a polgárőrök és a közterület-felügyelők munkáját, célszerű egy ütemezett, közös szolgálatteljesítés kimunkálása a közterületi jelenlét fokozására - sorolta Majkutné Csermely Lujza a közeljövő legfontosabb célkitűzéseit. - Fokozott figyelmet kell fordítani az idősek, a szociálisan leszakadók, nehéz helyzetbe jutók körülményeire. A szakmai és civil szervezetek aktív bevonásával meg kell előzni, hogy bűncselekmények elkövetőivé vagy sértetteivé váljanak. Tevékenységük biztonsága és hatékonysága érdekében azt is kezdeményezik, hogy GPS nyomkövetővel szereljék fel a közterület-felügyelőket és a mezőőröket.
Szepesi S.