A közelmúltban a képviselő kezdeményezésére megbeszélést tartottak Diósgyőr bűnügyi,
közbiztonsági helyzetéről a terület rendőri vezetőivel. – Átbeszéltünk számos fontos kérdést, mint például hogyan alakul a lakosság létszáma, összetétele a Lyukó-völgyben, a számozott utcákban. Milyen veszélyforrásokra kell odafigyelni, milyen típusú bűncselekmények dominálnak a területen. Most nem olyan rossz a statisztika, mint korábban, javuló tendenciát mutat. Természetesen az is szóba került, hogy országgyűlési képviselőként mivel tudom segíteni a rendőrség munkáját – számolt be az egyeztetésen elhangzottakról Sebestyén László.

A képviselőtől megtudtuk, hogy a Belügyminisztérium a korábban Miskolcra vezényelt készenléti század megerősítését fontolgatja. Azon lobbizik, hogy a rendőrségi elitalakulat rendőreit minél jobban igénybe lehessen venni Miskolc, Lyukóbánya, a számozott utcák közbiztonságának a javítása érdekében. Szeretné elérni, hogy amennyiben erősítést vezényelnek a megyeszékhelyre, akkor az közvetlenül a városi kapitányság felügyelete alá kerüljön. Sebestyén László emlékeztetett arra, hogy Pintér Sándor belügyminiszter jelenlétében Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere társaságában közösen egyeztettek rendőri vezetőkkel Miskolc közrendjéről, közbiztonságáról. A történéseket, a közbiztonság alakulását folyamatosan figyelemmel kíséri. A szükségesnek tartott technikai fejlesztésekkel kapcsolatban felajánlotta segítségét.
Cs.L.