
Az idei Tavaszköszntő bál fővédnöke Kopp Mária professzor, magatartáskutató, a „Három királyfi, három királylány” népesedési mozgalom elindítója volt, aki levélben köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A Miskolci Gráciák tevékenységét, elképzeléseit Pelczné Gáll Ildikó egyesületi elnök ismertette, s nem maradt el a tradicionális magyar tánc, a Palotás sem. Az est fellépő művésze Sasvári Sándor volt, s a miskolci hölgyek – immár hagyományosan – bemutatták Hampel Katalin divatszalonjának legújabb, magyaros motívumokat megjelenítő darabjait is. Nem maradtak el a hagyományos báli programok sem, a tánc szünetében pedig az István Nádor Borlovagrend köszöntötte a Gráciákat.
Szitárcsik Anna, az egyesület titkára portálunknak elmondta: a bál bevételeit minden évben jótékony célokra ajánlják fel, idén az Operafesztivál programjait támogatják. Együttműködnek Kopp Mária mozgalmával, a háromgyermekes magyar családmodell érdekében, az István Nádor Borlovagrenddel pedig szintén több közös célkitűzésük van, a helyi hagyományok ápolása terén – együtt kívánnak majd közreműködni az idei Operafesztivál megnyitóján is. A Miskolci Gráciák Egyesületének jelenleg 41 tagja van, bárki jelentkezhet a soraikba, akit legalább ketten ajánlanak, és magáénak érzi célkitűzéseiket a hagyomány a tradíciók, a konzervatív értékek ápolása terén, és részt kíván venni jótékonysági, kulturális tevékenységükben.
Szepesi S.
