Ugrás a tartalomra

Csökkent a baleset száma az első négy hónapban

Létrehozva
A rendőrség által gyűjtött előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő adatok alapján 2011. január 1. és április 30. között összesen 4132 személysérüléses közúti baleset történt, 2,15 %-kal, (91 balesettel) kevesebb, mint 2010. azonos időszakában (akkor 4223 balesetet regisztráltak).
Kedvező tendencia mutatható ki a halálos és a súlyos kimenetelű balesetek terén, ahol a csökkenés mértéke – a felsorolás sorrendjének megfelelően – 19,79 % (187-ről 150-re), illetve 6,50 % (1247-ről 1166-ra). A könnyű sérüléssel járó közúti balesetek számában kis mértékű, 0,97 %-os növekedés tapasztalható (2789-ről 2816-ra).
A közúti közlekedésbiztonság terén egyértelműen a balesetben meghalt személyek számának alakulása számít a legfontosabb tényezőnek, a közösségi és a nemzeti közlekedéspolitikai koncepciókban kivétel nélkül ez az első helyen kiemelt értékelési mutató. Kedvező hír, hogy idén április végéig a közúti balesetben meghalt személyek száma a tavalyi 206 főről 166 főre csökkent, melynek mértéke 19,42 %. 

Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában is kedvező változás tapasztalható, hiszen a tavalyi 474-el szemben idén április 30-ig 389 ittas baleset történt (a csökkenés mértéke 17,93 %). Ennek megfelelően az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya 11,22 %-ról 9,41 %-ra esett vissza.
A közúti balesetek legfőbb okai az elmúlt hónapokban nem változtak. A személyi sérüléssel járó balesetek 30 %-ának a hátterében a gyorshajtás áll (1242 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 959 baleset (részaránya 23 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 583 baleset (részaránya 14 %) történt.

A közúti balesetek túlnyomó részét, mintegy 67 %.-át a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 %-ának, az autóbusz vezetők pedig az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya az első négy hónapban 7 %-os (303 balesetet okoztak kerékpárral). A „motoros” kétkerekűek vezetői - a segédmotoros kerékpárosok és a motorkerékpárosok - összesen 290 balesetet okoztak.

Magyarország hatályos közlekedéspolitikai programja (címe: „Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015.”) a közlekedésbiztonság területén mennyiségi célkitűzéseket tartalmaz.
A cél: a személysérüléses közúti balesetek, valamint a közúti balesetben meghalt személyek számának 50 %-os csökkentése 2015-ig.

Amennyiben 2011. első négy hónapjának adatait a 2001. év – azaz a közlekedéspolitikai koncepció bázisévének – azonos időszakának adataival hasonlítjuk össze, akkor megállapítható, hogy:
- a személysérüléses közúti balesetek száma 15,21 %-kal csökkent (4873-ról 4132-re),
- a balesetekben meghalt személyek száma 45,93 %-kal csökkent (307-ről 166-ra).
Mindezek alapján kijelenthető, hogy Magyarországon a közúti közlekedésbiztonság alakulása terén 2008. óta tapasztalható kedvező trend az év első négy hónapjában tovább folytatódott.