A napokban három férfi felszállt egy miskolci villamosra a kora esti órákban. A városháztéri megállónál egyikük félre lökött egy idős férfit, aki le akart ülni egy üres helyre. A jármű vezetője ezt szóvá tette, aminek eredőjeként ketten rátámadtak, míg harmadik társuk bátorította őket. A bántalmazás során a közfeladatot ellátó sofőr szemüvege földre esett, a sértett orvosilag értékelhető sérülései nyolc napon belül gyógyulóak.
Az időközben helyszínre érkező járőrök a három fővárosban élő férfit elfogták és előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra. Az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt indított eljárást a hatóság.
A Büntető Törvénykönyv (Btk.) a közfeladatot ellátó személyek közé sorolja többek között a taxisokat, a tömegközlekedés dolgozóit, mentőszolgálat tagjait, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat, a tűzoltókat, a nyilvántartásba vett egyház tagjait, szociális munkásokat.
A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetőjét a Btk. alapesetben három évig terjedő, míg csoportos elkövetés esetén akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.