Az azeri Grand Prix-re negyvenkilenc ország 339 judósa érkezett Bakuba, köztük kilenc magyar versenyző is tatamira lépett. A férfiaknál az első két versenynapon nem sok sikerélményben volt részünk, a mieink közül csupán Taraba Sándor (73, UTE) tudott egy mérkőzést nyerni, de helyezetlenül zárt.
A férfiak becsületét Bor Barna mentette meg, a Paksi Atomerőmű SE kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmese az üzbég Baltajev és a holland Verbij magabiztos legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe, ahol aztán egy vazarival kikapott az ukrán Bondarenkótól és így az ötödik helyen végzett.

A nőknél Karakas Hedvig (képünkön balról a harmadik) kezdte az éremgyűjtést: a Miskolci VSC 57 kilós judósa három kiélezett csatát is megnyert, előbb a kazah Ten ellen bírói döntéssel, az üzbég Abdurahmanova ellen az utolsó másodpercekben elért jukóval, majd a negyeddöntőben az orosz Zablugyina ellen aranyponttal diadalmaskodott. Szükség is volt ezekre a sikerekre, ugyanis jót tettek a sportoló önbizalmának helyreállítása érdekében!
Az elődöntőben a hazaiak kedvencével, Kifajat Gaszimovával csapott össze, ám – akárcsak két hete Isztambulban – ezúttal is az azeri judós mehetett tovább. Gaszimova végül megszerezte az aranyérmet, míg Karakas Hedvig végett vetett egy rosszabb sorozatnak és a dobogó harmadik fokára állhatott.
A 70 kilogrammban a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Mészáros Anett a kazah Zsanzsunova ellen gyors ipponnal kezdett, majd az olasz Barbieri ellen korán megszerzett minimális előnyét őrizte meg könnyedén. Következett az elődöntőben a holland Bolder, akit három intéssel sikerült legyőzni.
A fináléban Mészáros Anett régi nagy riválisával, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok holland Edith Bosch-sal találkozott, s az óriási küzdelem az első öt percben nem is dőlt el, ám az aranypontos folytatásban az Európa-bajnoki címvédő ipponnal felülkerekedett, Mészáros Anett pedig a dobogó második fokára állhatott. Ez az ezüst mindenesetre igen szépen csillog, hiszen a Honvéd-Kipex 70 kilós klasszisa nagy versenyen legutóbb tavaly szeptemberben, a tokiói világbajnokságon volt érmes, azóta súlyos sérülések miatt alig versenyezhetett.
A 78 kilogrammban Európa-bajnokunk, Joó Abigél elképesztő formában, gyors ipponnal aratott győzelmekkel menetelt a döntőig, a cseh Eiglová másfél percig húzta, a kanadai Cotton ötvenkét, a világbajnok holland Verkerk pedig már tizenhét másodperc után kapitulált. A KSI SE nagy reménysége a fináléban a német Luise Malzahnnal mérkőzött. Az isztambuli Európa-bajnokság bronzérmesét Abigélnek Törökországban sikerült legyőznie. Akárcsak most, Bakuban! Malzahn is idő előtt volt kénytelen fejet hajtani Pánczél Gábor tanítványa előtt, ám ő "legalább" három és fél percig állta a sarat. Joó Abigél megnyerte pályafutásának első Grand Prix döntőjét, s aranyérmet vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetésnél.
A magyar válogatott egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel holtversenyben a házigazda azeri csapattal az éremtáblázat ötödik helyén zárta a versenyt. Az olimpiai kvalifikációs sorozat május végén a moszkvai Grand Slam-viadallal folytatódik.
D. L.