Ugrás a tartalomra

Kémiából versenyeztek

Létrehozva
Több, mint kétszáz középiskolás vett részt az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjén az elmúlt hétvégén, a Miskolci Egyetemen. A nagy múltú megmérettetést harmadik alkalommal rendezte meg a campus Kémiai Intézete Miskolcon, ahová az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeztek diákok.
Az ország valamennyi középiskolájában meghirdették a 43. Irinyi János kémiaversenyt idén is. Az iskolai és megyei elődöntőkön legjobban szereplő diákok jutottak be a miskolci döntőbe, ahol elméleti és gyakorlati feladatsorokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek.
A versenyen külön kategóriában mérték össze tudásukat a 9. és 10. évfolyamos tanulók és külön alkategóriákba sorolták őket aszerint, hogy milyen óraszámban és középiskolai formában tanulják a kémiát. Az elméleti verseny anyaga az általános- és középiskolai tananyag volt.

A megmérettetés célja egyrészt a kémia népszerűsítése, másrészt pedig jó alkalom arra is, hogy az ország középiskoláiból és a határon túlról érkező diákok ismerkedjenek a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetével is.
A pénzjutalommal és értékes tárgyjutalommal járó, 1998-ban alapított Irinyi-díjat idén Paja Dóra, a püspökladányi gimnázium, és Sályi Gergő a budapesi Apáczai Csere János Gimnázium diákja nyerte.

Lénárt V.