Hozzátette: korábban e témában már volt tanúkihallgatás, de az ügyész úgy látta, további kérdéseket kell tisztázni.
Szitka Péter eleget téve állampolgári kötelezettségének, megjelent a hétfői kihallgatáson, és mindent megtett azért, hogy segítse a nyomozóhatóság munkáját - olvasható a polgármester által az MTI-hez eljuttatott közleményében.
„A folyamatban lévő ügyről a nyomozás jelenlegi szakaszában további információkkal nem tudunk szolgálni, a sajtó munkatársai minden további kérdéssel kapcsolatban keressék az illetékes nyomozóhatóságot” - áll a dokumentumban, hozzátéve: amint további részletek is ismertté válnak, a polgármester tájékoztatja a nyilvánosságot.
A Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának hűtlen kezelés miatt folytatott eljárásában gyanúsítotti kihallgatásra került sor.
MTI