Gergye Ottó, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hétfői debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: március végétől Debrecen mellett Miskolcról, Szegedről és Pécsről szállítja buszokkal utasait a Malév. A buszjárattal utazókat ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármely, légi járattal közlekedő utast. Ez a szolgáltatási biztonság tapasztalataik szerint főleg az üzleti célból közlekedők számára fontos - emelte ki.
Az MTI érdeklődésre a szakember elmondta: egy diszkont légitársaság esetleges debreceni járata nem jelentene számukra konkurenciát, hiszen a „fapadosok” sem a célállomások számában, sem az utasjogok biztosítása terén nem tudják felvenni a versenyt a Malévval. Pajna Zoltán alpolgármester a debreceni repülőtérre irányuló menetrend szerinti járatokat firtató kérdésre elmondta: a Malév szolgáltatása az utasszám-generálásban az első lépésnek tekinthető. Szavai szerint a város fő célja, hogy dokumentálható legyen: van kereslet a régióból a légi közlekedésre.
A Malév buszai Debrecen és Budapest között naponta háromszor közlekednek mindkét irányban. A járatokat az érvényes foglalással rendelkezők június 30-ig ingyen vehetik igénybe, de a magasabb árkategóriájú jegyet váltó üzleti partnerek számára az a jövőben is térítésmentes marad.
MTI
Az utasjogokat részletezve elmondta: a debreceni induláskor már megtörténik az utasok regisztrációja (check-in), így Budapestre, mint átszállási pontra érkeznek, ahol gyorsabban átjutnak a különféle ellenőrzési pontokon. Ugyanez vonatkozik a járatok esetleges késésére is: a légitársaságnak kötelessége biztosítani az utas eljutását a célállomásra vagy akár szállást is biztosítani neki.