A program célja, hogy Magyarország területén a lehető legtöbb, illegálisan elhelyezett hulladékot körültekintően összegyűjtsék, és elszállíttassák a lerakókba. A kezdeményezéshez a megye közintézményei is széles körben csatlakoztak. Vért András, a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tanácsadója elmondta, szerethető, politikamentes akciót hoztak létre a „Te Szedd” programmal. Országszerte eddig kilencvenezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, a cél pedig a százezer fő elérése. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig több mint kétezren regisztráltak a www.teszedd.hu weboldalon, míg Hevesben ezerötszázan.

Képen balról: Kopácsi Éva, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójaVért András, a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tanácsadójaRácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója
Az akcióban kiemelt szerepet vállalnak a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezetei, így az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A program szervezésében a Szikra Alapítvány és a Heves Megyei Önkéntes Centrum munkatársai is segítenek. Az önkormányzatok feladata szintén a figyelemfelkeltés és a mozgósítás. Az akció sikeres előkészítésére a vidékfejlesztési tárca együttműködő szervezeteivel összeállított egy hulladéktérképet, mely közel hetven helyszínen mintegy 2500 négyzetméter illegálisan lerakott hulladékot jelöl.
A legtöbb jelentkező Miskolcról, Sárospatakról, Nyékládházáról és Tokajból futott be a megyét tekintve, május 18-ig lehet még regisztrálni a fent említett weboldalon. A szervezők bíznak a sikerben, és egy esetleges folytatásban, 2012-ben.
S. P.