Ugrás a tartalomra

Bruni kihagyja Cannest

Létrehozva
A francia first lady, Carla Bruni-Sarkozy kedden elárulta, hogy nem lesz jelen Woody Allen legújabb filmjének díszbemutatóján a 64. Cannes-i Filmfesztiválon.

A világ egyik legrangosabb filmes találkozója a Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című vígjáték verseny kívüli bemutatójával veszi kezdetét szerda este a francia tengerparti városban. Egy kisebb szerepben, a párizsi Rodin Múzeum idegenvezetőjeként a filmben feltűnik a francia elnökné.

"Én is arról álmodtam (hogy ott leszek), sajnálom, de sajnos nem tehetem, sem személyes, sem szakmai okokból" - mondta Nicolas Sarkozy felesége az RTL kereskedelmi rádió honlapján közzétett interjúban. 

"Nem csak azért sajnálom nagyon, mert szerettem volna a csapatban lenni és viszontlátni a színészeket, meg ott lenni Woody Allen oldalán, még akkor is ha a szerepem nagyon kicsi, hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy a cannes-i fesztivál nagyon nagy fesztivál" - tette hozzá. 

Az egykori topmodellből énekesnővé avanzsált first lady először játszott filmben. Woody Allen szerint "egyből természetesen, kedvesen játszott", és "abszolút tökéletes" volt a forgatáson. 

Legújabb romantikus komédiáját tavaly nyáron forgatta az amerikai filmrendező a francia fővárosban. A filmben számos ismert francia színész - Marion Cotillard, Léa Seydoux, Gad Elmaleh - mellett olyan nemzetközi sztárok láthatók, mint Owen Wilson, Rachel McAdams, Kathy Bates és Adrien Brody.

A Carla Bruni férje, Nicolas Sarkozy államfő megválasztásának történetét feldolgozó La Conquete (A hódítás) című játékfilm premierjét szintén Cannes-ban tartják május 18-án versenyen kívül.

Az utóbbi hetekben találgatások jelentek meg a 43 éves Carla Bruni állítólagos ikerterhességétől. A first lady, aki 2008-ban ment hozzá az egy évvel korábban megválasztott köztársasági elnökhöz azonban eddig nem kívánt a témáról nyilatkozni.

"Nem beszélek. Nem arroganciából vagy titkolózásból, hanem hogy megvédjek bizonyos dolgokat és mindazt a munkát, amelyet ő végez" - utalt férjére, Nicolas Sarkozy elnökre a Le Parisien című lap szerint.

MTI