Ugrás a tartalomra

Egészségesebb életmódra nevelik az ifjúságot

Létrehozva
Az Összefogás a jövő egészséges nemzedékéért címet viselő projekt, a Rotary Club Miskolc szervezésében áprilisban kezdődött és egészen decemberig tart majd. A program célja, hogy felhívják a fiatalság figyelmét az egészséges életmódra, az egészségesebb szemléletmódra.

– Programunkban nyolc középiskolát és egy általános iskolát látogatunk meg – mondta Kasperkovics János, a Rotary Club Miskolc elnöke. – Múlt héten a Földes Ferenc Gimnáziumban volt egy szűrőprogram, amelyen 300 tanuló vett részt, mint ahogyan ma itt is – hangsúlyozta az elnök, aki szerint fontos, hogy a fiatalok egészségesebb életet éljenek. Ahhoz, hogy felhívják a figyelmet, több programot is szerveznek decemberig.

Az iskolákban a diákok a szénmonoxid-szint, testtömeg, testmagasság és vércukorszint mérése mellett előadásokon vehettek részt, ahol megismerkedhettek a személyes higiéné fontosságával, tájékozódhattak az egészséges táplálkozás jelentőségéről és a cukorbetegségről is.

Az Összefogás a jövő egészséges nemzedékéért program keretében sportnapot is tartanak majd a gyerekek számára, illetve a nyári szünetre is készülnek. Ekkorra táborokat szervez majd a klub, ahol az egészséges életmód fontosságának megismerése mellett a diákok közelebb kerülhetnek a természethez is.

A program fő célcsoportja a fiatalság, ám szorosan kapcsolódnak ehhez a korosztályhoz a pedagógusok is, akiknek nyár végén újraélesztő bemutatókat tartanak majd azért, hogy az iskolai rosszulléteket képesek legyenek kezelni a szakemberek kiérkezéséig.

Preview Image


Kiss J.
Fotó: Mocsári L.