Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az ápolók hete

Létrehozva
 Első alkalommal szervezik meg az ápolók hete rendezvénysorozatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából, melynek célja a társadalom figyelmének felhívása az egészségügyi szakdolgozók nélkülözhetetlen szerepére az ellátás minden szintjén.
A megyei kórház eseményei hétfőn kezdődtek az integrált intézmények főnővéreinek rendkívüli értekezletével. Kedden az ápolók helyzetének ismertetésével nyitották meg az ápolók hetét: a sajtótájékoztatón Nyilas Judit ápolási igazgató mutatta be a szakmában dolgozók nehézségeit. A hét célja, hogy erősítsék az ápolók és egészségügyi szakdolgozók önbecsülését, valamint jelezzék, az anyagiak nem biztosítják a tisztes megélhetést az ápolók jelentős részének, így nincs meg a kellő motiváció sem. A dolgozók azt szeretnék, ha központilag rendeznék a béreket.

Magyarországon jelenleg közel százezer egészségügyi szakdolgozó működik, ebből mintegy 60-70.000 ápoló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a május elsején megtörtént integrációtól 3170-en dolgoznak, ebből több mint kétezren tartoznak az ápolási szakterülethez, betegágy mellett pedig ezernél is többen tevékenykednek. A szakképesítési szint magas az intézményben, 99,5 százalékos, emellett képzéstámogatást is tudnak biztosítani pályázati forrásból a hiányszakmában dolgozók számára.

Nyilas Judit problémaként nevezte meg a jelentős fluktuációt – a belföldre és külföldre való elvándorlás egyaránt jellemző: a megyei kórházat az elmúlt három hónapban mintegy tízen hagyták el. A pályaelhagyás okaiban jelentős szerepet játszik a magasabb bérezés, illetve a jobb munkalehetőség a potenciális új munkahelyen. A borsodi egészségügyi intézmény rendszeréből mintegy 20-30 OKJ-s ápoló hiányzik, akik az alapápolásban nyújthatnának segítséget. Gondot okoz még az utánpótlás, hiszen alacsony az egészségügyi pályát választók száma (ebből a szempontból jobb helyzetben van a megyei kórház a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola miatt). Az ápolásban dolgozók véleményének ismertetésére elkészült egy SWOT elemzés, mely megerősíti az ápolási igazgató által elmondottakat, ugyanakkor kiderül, a jó munkakollektíva, a magas színvonalú szakmai színvonal és a munkakörnyezet folyamatos fejlesztése pozitívumként említhető.

infzio.jpg

Csiba Gábor, a kórház főigazgató-főorvosa hangsúlyozta, az integráció által az ország második legnagyobb egészségügyi komplexuma jött létre; az így felszabaduló anyagi források részben lehetőséget adhatnak az ápolók problémáinak rendezésére.

A tájékoztatót követően megnyílt Körtvélyesi Mária festményeinek „Ébredés” című kiállítása az étteremben, ahol a Gyermekegészségügyi Központ Játszóházában dolgozó pedagógus műveit tekinthetik meg a látogatók.

Szerdán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara beléptető nyílt napjával folytatódik a rendezvénysorozat az Orvosi Könyvtárban, majd csütörtökön tudományos fórumot rendeznek az Ápolók Nemzetközi Napján „Az élet él és élni akar” címmel. A hét utolsó munkanapján szabadidős programmal zárul a széria a Szabadidő Parkban.


Soós P.