Az olyan különleges esetekben, mint például a betegség vagy a mozgáskorlátozottság, továbbra is díjmentesen vehető igénybe az anyakönyvvezetői szolgáltatás. Ha azonban semmi sem korlátozza a házasodni kívánókat, akkor az egyéni kívánalmakért bizony fizetni kell.
A munkaidőn kívüli, külsőhelyszínen történő házasságkötés esetében 30 000 forint +áfa, munkaidőben, de külső helyszínen 20 000 forint + áfa, a munkaidőben, a házasságkötő teremben 5 000 forint + áfa, az ünnepi szertartás esetében pedig 10 000 forint + áfa terheli a házasulandókat. Azok a párok, akik a határozat hatályba lépése előtt jelentkeztek be, azokra még nem vonatkoznak az új pénzösszegek.
Azt, hogy ez a változás milyen hatással lehet a házasságkötésekre, az Anyakönyvi és Népességnyilvántartó Csoportot kérdeztük. A csoport szerint ezek az új díjak alacsonynak számítanak Miskolcon, más városokkal összehasonlítva. Emellett valószínűleg a helyi adottságok ezután is vonzóak lesznek a miskolci, a más városból vagy éppen a külföldről érkező párok számára, így nem számítanak arra, hogy csökkenne a Miskolcon kötött házasságok száma.
Kiss J.