Csizmár Anita a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház idegsebészeti osztálya intenzív részlegének részlegvezető főnővére. 1997-től vesz részt Miskolc város egész területén az otthonápolási tevékenységben. Mint mondja, régen egyértelműbb volt a fiatalok szakmaválasztása, tudatosan készült az egészségügyi pályára. Nagyon tetszett neki a fehér köpeny, a rendezettség, a beteg emberek segítése. 25 éve dolgozik immár a megyei kórházban, és azon belül az idegsebészeten. Az otthonápolást először praktikus okokból kezdte el. A kilencvenes évek elején ugyanis a családja nehéz anyagi körülmények közé került, és szükségessé vált, hogy a teljes munkaidős munkája mellett még plusz munkát tudjon vállalni. Először a dialízis központban dolgozott másodállásban, de ez több adminisztratív problémát is felvetett. Ekkor ismerkedett meg az otthonápolással. Később pedig rengeteg pozitív dolgot talált és kapott ettől a tevékenységtől. Fontos és szimpatikus számára, hogy a beteg ott kap nagyon magas színvonalú ellátást, ahol jól érzi magát, és könnyebben gyógyul. Az otthonában a beteg „teljes egészében jelenik meg”, hiszen nem csak fizikálisan, de mentálisan is foglalkozni kell vele. Csizmár Anita kiemeli, hogy nagyon nagy szakmai ismereteket igényel ez a fajta ellátás, de jól képzett szakemberek vesznek részt ebben a munkában – jelenlegi és volt kollégáitól is rengeteget tanult.
(H. I. – Pro Urbe c. kiadvány)
Ugyanakkor nagyon nehéz is, mert nagyobb empátiát, együttérzést követel, ami miatt önkéntelenül is közelebb kerül az ápoló a betegekhez. Fontos a bizalom is, hiszen van olyan beteg, akivel már egy évtizede dolgozik együtt, és barátság is köti hozzá. Mint mondja, a betegektől is sokat tanult, kitartást, bátorságot, empátiát, kedvességet, bölcsességet.
Nagyon meglepte az elismerés, de nagyon jól is esik számára. „Egy gyalog a gépezetben” – így nem is gondolt rá, hogy ilyen díjban részesülhet.(H. I. – Pro Urbe c. kiadvány)