A menedzserképző, a közgazdasági egyetem, majd a jogi szakorvosképző után diplomát szerzett egy európai menedzserképzőn is. Közéleti ember, 1990-től önkormányzati képviselő volt a városnál, a megyei testületnek ma is választott tagja. Karitatív munkájában figyelemre méltó a számára különösen kedves Máltai Szeretetszolgálat. A miskolci bázis megteremtése elsősorban az ő nevéhez fűződik. Igyekszik a nap 24 óráját úgy beosztani, hogy abból jusson családra, kedvelt időtöltésére, a történelmi témájú könyvekre és mint lelkes műgyűjtő, a régiségvásári portyákra.
S hogy miként vélekedik a húsz esztendővel ezelőtti váltásról? Nos, bár kezdetben gyakran álmodott a traumatológiával, döntését nem bánta meg. Szerinte a vezetési feladatok sokkal jobban megfelelnek stílusának. Persze, sokszor jár álmatlan éjszakával, a direktor azonban szereti a kihívásokat, amelyekben ugyancsak bővelkedett az eltelt két évtized. Csiba Gábor az egészségügy legforradalmibb időszakában lett kórházigazgató. Az intézmények átalakításakor, tulajdonosváltáskor, a finanszírozási gyakorlat módosításakor. Nem volt könnyű, mégis szép időszaknak tartja. Emellett igen büszke arra, hogy sikerült a kórházat ennyi éven át stabil helyzetben tartani, az ott dolgozókat biztonságban tudni.
Arra a kérdésre pedig, hogy a szűnni nem akaró küzdelem mennyire viseli meg szervezetét, annyit mond: elsősorban pszichés terhet jelent, rosszkedvet, depressziót okozhat. De ennek nem szabad utat engedni. Egy vezetőnek tudni kell megújulni, és soha nem mondhatja a pihenés reményében, hogy „ez jó mulatság, férfimunka volt”! Az alkotó soha nem pihenhet. Ne menjen kórházigazgatónak az, aki ezzel nincs tisztában. Kihívások naponta vannak. És egyre nehezebb teljesíteni őket. A legfontosabb most a talpon maradás, a megélhetés. És sajnos, nincs több pénz a mai magyar egészségügyben, nekünk kell hát magunkat kihúzni a bajból. Amolyan Münchausen báróként…
(M. M. – Pro Urbe c. kiadvány)