
– Jelenleg a megyében összesen 129.422 négyzetméteren végeznek úgynevezett nagyfelületű útburkolatjavást, melynek lényege, hogy , a legfelső aszfaltréteget lemarják, és helyette 6 centiméter vastag új szőnyeget terítenek le – mondta el a minap.hu-nak Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóságának osztályvezetője. A megyei utakra ezen felújítás keretein belül összesen 732.881.318 forintot költenek, ez az összeg tartalmazza a szükséges forgalomkorlátozások költségeit is.A munkák keretén belül Miskolc belterület is dolgoznak, a 3-as és a 26-os főút a legrosszabb állapotban lévő szakaszait újítják fel. A 3-ason 31.763 négyzetméteres felületen bruttó közel 171 millió forint értékben, a 26-oson 10.673 négyzetméteren dolgoznak, a munkák összege közel 58 millió forint.

A felújítást a hó elején kezdték, és várhatóan május 16-ra készülhetnek el vele, ám néhány napos csúszás elképzelhető, addig a Magyar Közút megyei igazgatósága az autósok türelmét kéri.Peiker Tamás hozzátette: jelenleg Miskolc környékén egyéb – közutakat érintő – felújítás nem várható, de ez az év második felében a rendelkezésre álló források ismeretében még változhat. A megyét tekintve azonban a Regionális Operatív Program keretében idén is várhatóak útfelújítások, első körben a 3701.jelű Szikszó-Onga összekötő út és a 2606. jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő út újulhat meg, szintén a 2011-es év második felében.
Tajthy Á.