Ugrás a tartalomra

Megemlékezéssel kezdődött Miskolc ünnepe

Létrehozva
Miskolc Város Napja idén a kegyeleti körúttal vette kezdetét, reggel 8 órától. A történelmi egyházak és a városvezetés koszorúzását követően 11 órától tartják a Miskolci Nemzeti Színházban az ünnepi közgyűlést, melynek keretében átadják a díszpolgári kitüntetéseket. A város napja alkalmából a Régiópark által üzemeltett parkolókban ma ingyenes a parkolás.
Miskolc Város Napja idén is hagyományosan a kegyeleti körúttal vette kezdetét, melyen az a város képviselői Miskolc volt polgármesterei és kiemelkedő személyiségei sírjánál róják le kegyeletüket. Idén koszorút helyezett el Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a Deszkatemetőben Gálffy Imre, Szentpáli István, a Mindszenti temetőben Halmay Béla, Honti Béla, Tóth Dezső, Csoba Tamás, az avasi református temetőben Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán és Marjalaki Kiss Lajos sírjánál.

varosnap_koszoruzas_110511_ja_16.jpg

A Szinva terasz, a Városház tér és a Kandia köz mellett a Városi Szabadidő Központban is várják az érdeklődőket. A kulturális események mellett a sport is fontos szerepet tölt be a város napján is. A váltófutó-, utcai futóverseny, floorball bajnokság mellett koncert is várja az ünneplőket, emellett a minorita templomban ökumenikus istentisztelet tartanak a városért.

Miskolc Város Ünnepe - programok »