
A zene az emberi lét egyik ősi csodája. Sokan zenélnek, még többen hallgatják, de sokszor évtizedekbe telik egy-egy igazi zseni, mint Mozart, vagy Liszt feltűnése. Ezért is illik számon tartani, ápolni a hagyományaikat, mint teszik ezt most országszerte a részben osztrák származású, németül beszélő, de magát magyarnak valló Liszt Ferenc esetében. – Liszt Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából műveltségi versenyt hirdettek megyei jogú városok alapfokú művészeti oktatási intézményeiben tanuló 5-8. osztályos gyerekek számára. A három fordulós versenyből ez a második most, amelyen hét miskolci csapat vesz részt – fogott a rendezvény bemutatásába Pacherné Tóth Andrea, az Egressy – Erkel Zeneiskola igazgatóhelyettese. – A hét csapat közül három a miénk, három a Fazekas – Istvánffyból jött, egy pedig a Kazinczyból. A lexikális tudáson, ismeretanyagon kívül a gyakorlat is számít, mivel minden egyes csapatnak egy romantikus művel kellett készülnie, valamint egy verbunkos jellegű kompozíciót kell előadniuk, amelyhez nem használhatnak hangszert, csak saját testüket: dobbantást, fütyülést, tapsolást. Kiderül a ritmusérzékük – árulta el a szakember a kreatív feladat hátterét.

A lexikális tudást és a zenei bemutatókat szakmai zsűri bírálta el. A döntésük alapján a Fazekas – Istvánffy „C” csapata nyerte a versenyt és ezzel együtt a lehetőséget, hogy az országos döntőben Miskolcot képviselje.
Szöveg és fotó: Cs.L.