Ugrás a tartalomra

Parlagból tündérkertet, avagy kibontakozás csak munkából lehet

Létrehozva
Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes által megfogalmazott Szent István terv megragadta Hende Csaba honvédelmi minisztert és magánemberként mozgósítja ismerőseit, arra biztatja a civil szervezeteket, hogy aktívan vegyenek részt környezetük jobbá tételében. Tegyenek a kis közösségért és a sok kis sziget egyszer összeér, tündérkertté változtatja újra Magyarországot. Ezzel kapcsolatban látogatott csütörtök délután Miskolcra.
– Nem miniszterként kezdtem ezzel foglalkozni, hanem olvastam az interneten Böjte Csaba kezdeményezését. Olyan célokat tűz ki - mint például az ország kitakarítását – amelyek messze felette állnak mindenféle politikai szándéknak. Tettei hitelesítik személyét. A Kárpát-medencében 35 házat emelt, 3000 gyermeket nevel. Kíváncsi voltam arra, hogy mit szólnak az emberek a legújabb kezdeményezéséhez. Pozitív a fogadtatás. Össze lehet kapcsolni más, kitűnő emberek kezdeményezéseivel, mint például Hegedűs Zsuzsa szociológuséval és tündérkertté kellene varázsolni ezt a kicsi országot – jelentette ki Hende Csaba, majd lelkesen folytatta: helyi összefogással rendbe kell tenni a közterületeket, a gazt kiirtani, helyükre szép bokrokat, virágokat ültetni. Ezek a szigetek idővel összeérnének. Szép, utópikus gondolat…  Ha megnéznek svájci, osztrák, vagy cseh falukat, akkor sokszor rendezettebbek. Van is falusi turizmusuk – utalt az összefüggésekre a miniszter. Aki nem csak a közterületeket szépítené meg, hanem az egyre pusztuló házak tömegét is, amelyek közt sok olyan középület is van, amelyre ráférne már egy alapos festés, karbantartás.  

hende.jpg

Felhívta a figyelmet a „lakjon jól minden gyermek” kezdeményezésre is – mivel a gyerek nem tehet róla hová, milyen családba született. Azonban ne a segélyeket várják a rászorulók, hanem tegyenek is érte. Részben ez is a tündérkert program része. – A hátrányos helyzetű emberek vetőmagot, kisállatokat, tápot kapnak. Az a cél, hogy termeljék meg a zöldséget, a húst. Nem kell arra várni, hogy valaki majd hoz enni a gyerekeknek. Rengeteg műveletlen kert van az országban, van hol gazdálkodni. Kibontakozás csak munkából lehet. Nehezek az első lépések. Lehet, sosem érjük el a célt, mert messze van, de teszünk érte valamit – jelentette ki Hende Csaba. Aki a civil kurázsira, összefogásra biztatott. Ez nem kormányzati program, kapcsolódási pontnak a közmunkaprogram ígérkezik a helyi közösségek számára.

Elképzeléseit lakossági fórum keretében ismertette az ITC-ben, amelyen részt vett Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere, Demeter Ervin megyei kormánymegbízott, Sebestyén László és Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, valamint számos érdeklődő.

Szöveg és fotó: Csontos László