Ugrás a tartalomra

Az MSZP az iskolatejről

Létrehozva
A csütörtöki közgyűlésen elhangzott, újra kapnak iskolatejet a miskolci óvodások, a városháza illetékesei megtalálták erre a megoldást. Tompa Sándor, és Földesi Norbert szocialista képviselők pénteken sajtótájékoztatót tartottak a témában.
Mint arról már beszámoltunk, korábban úgy volt, hogy a város, szűkös anyagi helyzete miatt, nem tudja finanszírozni a költségvetésben az óvodások iskolatej-ellátásához szükséges forrást. Tompa Sándor sürgősségi indítványt nyújtott be a témával kapcsolatban, a szocialisták szerették volna elérni, hogy a városvezetés találjon rá forrást, hogy az óvodások továbbra is kapjanak iskolatejet. A csütörtöki közgyűlésen végül levették a napirendről az indítványt, mivel - mint azt Kovács László (KDNP) képviselő és Kiss Gábor humán főosztályvezető napirend előtt bejelentette - megoldódott az ügy. Kezdeményezték a szerződés-módosítást a támogató hivatal felé, melynek értelmében az óvodások újra megkapják majd az iskolatejet, az általános iskolásoknál pedig felméréseken alapuló, valós igényekhez kötik ezt.

- Végül is sikerre vittük azt az elgondolásunkat, az óvodások hozzájutnak majd az iskolatejhez – kezdte mondandóját Tompa Sándor képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, jelezve: képviselőtársaival közösen előzetesen indítványozták, hogy a közgyűlés találjon forrást a szolgáltatásra. A képviselő elmondása szerint több mint 5000 óvodásról van szó, ahol most már biztosan hozzájutnak a gyerekek a tejhez. Tompa Sándor hozzátette: kár, hogy nem az ő indítványunkat fogadták el, de végül megoldódott a helyzet, ami mindenkinek érdeke.

- Az előterjesztés nem kapott bizottsági támogatást, majd egy indítványra le is került a napirendről, de végül sikerült elérni a közös célt, és ez a lényeg – tette hozzá az elmondottakhoz Földesi Norbert képviselő, aki úgy fogalmazott: a jó ügy érdekében, és a minimumok megteremtésében nem szabad vitázni, ezekben, a kérdésekben fontos az egyetértés, hiszen Miskolc csak így tud fejlődni a jövőben.

Vajtó László