Ugrás a tartalomra

Háromszázmilliós pénzmosásra csapott le az adóhivatal

Létrehozva
Hamis iratokkal és banki igazolásokkal mintegy háromszázmillió forintot csalt ki egy debreceni bűnszervezet hitelfelvétel formájában, majd a pénzt megpróbálták tisztára mosni - közölte a NAV. A nyomozók lefoglalták a gyanúsítottak vagyonát, amely több mint százmillió forintra tehető.
Közel háromszázmillió forintos csalást és mintegy kétszázmilliós pénzmosást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Egy debreceni könyvelőiroda csalással vett fel hiteleket, amelyeket egy kiterjedt céghálózaton akart tisztára mosni.

A NAV sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint hamis iratokkal és banki igazolásokkal nagy összegű hiteleket vettek fel a könyvelő irodához kötődő, rokonok és ismerősök ügyvezetése alatt álló cégek több pénzintézettől. A cégek egymás között mozgatták a pénzt, ezzel hitelképesnek feltüntetve magukat - közölte a NAV.

A szervezet 10-50 millió forintos tételekben mintegy 300 millió forintot vett fel, amelyet az első hónapokban törlesztettek, de később a cégeket eltüntették, illetve külföldi személyeknek adták el. A pénzt átutalták más bankszámlákra, vagy készpénzben felvették. A NAV tájékoztatása szerint az elkövetők a banki ügyintézésre büntetlen előéletű, a hatóságok előtt ismeretlen személyeket alkalmaztak.