Ugrás a tartalomra

Látványos égijelenségek

Létrehozva
Látványos bolygóegyüttállásban gyönyörködhetnek a korán kelők. A Vénusz közelében a Jupiter, a Mars és a Merkúr is azonosítható ezekben a napokban. Az égitestek megpillantása kivilágított városokból sem lehetetlen, de a sikeres megfigyeléshez jó körpanoráma szükséges.
Napkelte előtt egy-másfél órával, tehát reggel 4 körül vagy nem sokkal sokkal korábban érdekes látvány mutatkozik a hajnali égen, keleti irányban. Nem sokkal a látóhatár felett a Merkúr, a Vénusz, a Jupiter és a Mars is megfigyelhető, amint egymáshoz viszonylag közel mutatkoznak. Az égitestek megpillantásához a derült ég mellett jó rálátás kell a keleti horizontra. Ha épületek, fák takarják a látóhatárt, a jelenség nem látható. A bolygók viszonylag fényesek, ha nem felhős a hajnali ég, a feltűnő Vénuszt tudjuk közülük a legkönnyebben azonosítani. Ennek segítségével pedig már könnyebben megtalálhatjuk a hozzá közeli, de valamivel halványabb Jupitert, és a még halványabb Marsot, valamint a Merkúrt az alábbi animáció segítségével.