Az első helyszín a miskolci tűzoltóság tömbje volt, amelynek udvarán akkora kráter keletkezett, hogy egy kamion is elfért volna benne, mellette pedig nagy föld és törmelékhalom, lánctalpas munkagép… Annyi pénze azért nincs a katasztrófavédelemnek, hogy egy gyakorlat kedvéért ekkora bontásba kezdjen. Valójában két darab, még évtizedekkel ezelőtt földalatti üzemanyagtartályt bontottak ki és szállítottak el. A munkaterület pedig tökéletes helyszínt adott.
– El vannak kényelmesedve. A katasztrófavédelem az egész országban nincs rendesen felkészülve a természeti csapásokra, ezt tavaly az árvíznél, vagy a vörösiszap katasztrófánál is tapasztalhattuk. Szükség van az ilyen gyakorlatokra, hogy mindenki tudja mi a dolga, mit kell csinálni élesben – magyarázta Nagy Zoltán, felsőzsolcai vállalkozó, aki egy nehézmunkagépet biztosított a gyakorlathoz. – Olyan munkagépei vannak a cégünknek, amire ténylegesen szükség van egy katasztrófa esetén. Ha kell, akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megye bármely területére kiérünk a munkagépeinkkel négy órán belül.
– Az elméleti képzés mellett szükség van a gyakorlatira is. A mai akció kiindulási alapja, hogy olyan erősségű földrengés érte Miskolcot, amelyet még sosem regisztráltak Magyarországon. A földmozgás borzasztó rombolást végzett a városban, ami a védelmi erők részéről is megfeszített munkát követel. Ennek megfelelően több helyszínen párhuzamosan folyik a mentés – magyarázta Lipták Attila ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. – A kitelepítést is szimuláljuk. Az útakadályokról „gondoskodott” a közútkezelő, ugyanis a felbontások miatt sok helyen kettő helyett csak egy sávon használható az út. Árvízvédelmi vonzata is van a gyakorlatnak, mivel a védművek se kíméli a földrengés…
A tűzoltóság területén a romokból, földrengést követő lakástűzből mentést gyakorolták, amiben részt vettek a szolgáltató cégek munkatársaitól kezdve a kutyásmentőkig számos szervezet. A második helyszínt a hűtőház udvarán alakították ki, ahol az ammóniaömlést szimulálták. Sérültek kimentése, ellátása, az ömlés megszüntetése. A látványos akció keretében a gázoknál „szokásos” vízfüggönytől kezdve a habig számos eszközt bevetettek. A harmadik helyszín a DVTK sporttelep közelében, a Szinva parton volt, ahol az árvízi védekezést gyakorolták.
Csontos L.
Fotó: Juhász Á.