Ahogy arról korábban lapunk elsőként beszámolt, az első elképzelést átdolgozva, végül 25 éves használatba adás került bele a közoktatási megállapodásokba a tervezett épületeladások helyett. A grémium az eredeti terveknek megfelelően a Weöres Sándor Óvoda, és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola átadásáról a római katolikus egyháznak, a 4. sz. Istvánffy Gyula Általános Iskola átadásáról az evangélikus egyháznak, a Fazola Henrik Általános Iskola átadásáról a baptista egyháznak és a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola átadásáról a görögkatolikus egyháznak döntött. Ugyanakkor a megállapodások mellett három általános iskola alapító okiratának módosításáról is szavaztak, hiszen a három általános iskola a korábbi integráció miatt közösen működött egy-egy másik intézménnyel, melyek ezentúl önálló intézményként működnek tovább.

Pénteken reggel sajtótájékoztatón értékelte Kriza Ákos polgármester a döntést, amely „hosszú egyeztetés végére tett pontot.” Számos körülményt kellett megvizsgálni, egyeztetni az érintettekkel és a jogszabályokat is figyelembe kellett venni. A polgármester szerint az, hogy bekapcsolódtak a miskolci oktatási rendszerbe az egyházak sikertörténetnek nevezhető. Senkit nem szeretnének semmilyen világnézetre kényszeríteni, csupán a választás lehetőségét adják meg ezzel.
Zsiga Marcell alpolgármester szerint a közoktatási megállapodásokat a lehető legteljesebb szabatossággal írták meg. A közgyűlési vitában is felmerülő kérdéseket érintve elmondta, a Fáy esetén a görögkatolikusok vállalták, hogy a TISZK rendszerében működtetik tovább az intézményt. Minden iskolában vállalták a dolgozók továbbfoglalkoztatását, ugyanakkor az épületek felújításra szorulnak, amelyet pályázatok segítségével szintén megtesznek az egyházak. A megállapodások teljes egészében az önkormányzat érdekeit képviselik. Egészséges versenyhelyzet alakul ki, az egyházi intézményekben pedig színvonalasabb és erkölcsösebb oktatás zajlik majd. Beszélt arról is, hogy a magyar társadalom nagy része vallásosnak tartja magát, aki pedig egy gyermekét egyházi iskolába íratta, az már a következőt is, és másoknak is ajánlja a jó tapasztalatok miatt.
Az alpolgármester kérdésre válaszolva elmondta, a 25 éves feladatátadás egy iskolában három milliárd forintnyi megtakarítást jelent az önkormányzat. A dolgozók ugyan nem lesznek közalkalmazottak, de a megállapodás szerint minden juttatást megkapnak, amit eddig is.