Ugrás a tartalomra

Konferencia földönkívüliekről és 2012-ről

Létrehozva
2012 és a jelenkor változásai címmel rendeztek országos spirituális konferenciát május 14-én, a Földes Ferenc Gimnáziumban. A rendezvényt évente kétszer rendezi meg Miskolcon az idén 20 éves Mandorla Egyesület.

Rózsa György, az egyesület elnöke a minap.hu-nak elmondta: harmadszor rendezték meg szombaton a konferenciát, melynek fő célja bemutatni a jelenleg az egész bolygónkat érintő globális változásokat. – Ezek a változások rendkívül sokrétűek, ezért érdemes beszélni róluk - vélekedett Rózsa György.

Az elnök elmondta azt is, hogy az ősi kultúrák – például a maják vagy az egyiptomiak – üzenetet hagytak a ma élő embereknek, melynek lényege, hogy a 2000-es évek után egy, a világon mindent érintő változás fog kezdődni, erre pedig fel kell készülni. Rózsa György az előadók közül kiemelte Balogh Béla mérnök, írót, aki Végső valóság című könyvében egyedülálló módon hozta szintézisbe a fizikai és a spirituális világképet.

2012_ufo_02.jpg

Az egész napos rendezvényen ezen túl előadás hangzott el a földönkívüliekkel kapcsolatban, illetve több előadás szólt arról, hogy milyen világ köszönt majd ránk a 2012-es esztendő után.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.