
– Már harmadik éve az enyém az autó, és azóta folyamatosan építgetem, csinosítgatom, ami nem egyszerű, hiszen mindig akad egy újabb ötlet, amit meg szeretnék rajta valósítani – mondja autójáról Kalló Gyula dj., az egyik miskolci könnyűzenei rádió zenei vezetője. A következő újítás például egy kifejezetten nagy falatnak számító dolog lesz, jelesül a motorcsere. Eldöntötte ugyanis, HGT 2000-resre cseréli az autó gyári 1.4-es motorját, ehhez természetesen futóműcsere is szükséges majd. Kalló Gyula azt is hozzátette, egészen extrém dolgokon is töri a fejét, hiszen felfelé nyíló ajtókat szeretne majd szerelni a Fiat-ra.
– A tuningolás és építgetés mellett figyelnem kell természetesen arra is, hogy megbízható legyen a kocsi, óvatosan kell hozzányúlni a dolgokhoz, hiszen elég sokat utazom, így nem lenne jó, ha valahol megállna alattam. Azt is hozzátette, hogy lassan már annyit költött az átalakításra, mint amennyi a jármű eredeti értéke. – Azt érdemes megemlíteni, hogy a festést is saját magam terveztem, így hazánkban ilyen autóból csak ez az egy van, viszont ennek természetesen megvannak a hátrányai is. Könnyen megjegyezhető az autó, így ha esetleg valakire rádudálok, később nem okoz neki nehézséget megtalálni a járművet, és abban kárt tenni, ezért megpróbálok mindig rendkívül körültekintően, higgadtan vezetni. Szeretem ezt a kocsit, mert tükrözi a saját lelki világomat. Én egy különleges zenei irányzatot, a trance-t képviselem a zenémmel, és szeretném ehhez alakítani az autómat is, ami így látványos, hangulatos, fiatalos lett.
A lemezlovas azt is elmondta, hogy csak a Fiatokra esküszik, így ha esetleg lecserélné egyedi tervezésű járművét, csak hasonló márkát venne, és természetesen azt is maga építené meg, és formálná a saját maga képére.
Kalló Gyula autója: Fiat Bravo.
Benne: 1.4, 5 ajtós, benzines, 12V. 1370 köbcenti, 59 kW, 85 LE.
Vajtó László