A honvéd tűzszerészek a rendőrség értesítését követően még aznap a helyszínre értek, ahol a környék átvizsgálását követően egy ugyancsak II. világháborús tüzérségi ködgránátot is találtak, melyeket a közeli lőtéren biztonságos helyen megsemmisítettek. Ugyancsak feltehetően II. világháborús fegyver került elő egy domaszéki tanyaépület bontása során is szombaton. A markológép az épület faanyagát szedte szét éppen, amikor abból egy közel 1 méter hosszú poros, helyenként korhadt, illetve rozsdás felületű fegyver fordult ki.
A fegyverszakértő elsődleges megállapítása szerint a fegyver egy magyar gyártmányú, ismétlődő rendszerű hadipuska, mely néhol törött, korrodálódott, egyes részei hiányoznak. A tárában lőszerek is voltak.A tanya tulajdonosa elmondta, hogy az épületbe feleségével közel ötven éve költözött, tudomása nem volt arról, hogy a mennyezet rétegei közé fegyver van elrejtve. Feltehetően azt korábban, talán a II. világháború idején tehette oda a korábbi lakó. Az eset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja.