Ugrás a tartalomra

Második lett a Volán

Létrehozva
Lejátszották az utolsó fordulót az asztalitenisz csapatbajnokságokban. Az NB I Keleti csoportban a Borsod Volán legénysége szombaton délután az Apagy vendége volt. A miskolci közlekedésiek ezúttal is jól teljesítettek, szoros csatában 10-8 arányú győzelmet arattak.
A mérkőzés nem ígért túlságosan sok izgalmat, ugyanis a résztvevő felek már a legutóbbi fordulóban bebiztosították végső helyezésüket. A miskolciak ötpontos előnyre tettek szert a harmadik helyen tanyázó Szeged ellen, így az ezüstérmet már a zsebükben érezhették. Az Apagy pedig a hatodik helyre betonozta be magát, ők sem kerülhettek onnan semmiféle irányba.

Ennek ellenére mégis szorosan alakult a találkozó. A párosok után ezúttal sem tudott egyik fél sem előnyre szert tenni, ugyanis a Doros Szilárd, Kővári Balázs egység nyert, míg a Lehoczki Gábor, Licsák Levente duó veszített. Az egyéni partik is érdekesen követték egymást. A két miskolci frontember sorra hozta saját mérkőzéseit, de ezt tették az apagyiak is. Így az eredmény sem alakulhatott másként: mindig döntetlenre álltak a felek.

A döntés az utolsó két találkozóra maradt. Ekkor az addig valamennyi mérkőzését elveszítő Lehoczki nagy csatában megverte Fodor Gézát, így a Volán 9-8-as vezetésre tett szert. A záráson Doros Szilárd állt asztalhoz, a másik oldalon Fodor István igyekezett megnehezíteni a miskolci fiú dolgát. Nem sikerült, a Volán játékosának helyén voltak az idegei, behúzta az összecsapást, és ezzel csapata két ponttal zárta a bajnoki idényt. Eldőlt, hogy a pontveszteség nélkül bajnok Jászkun Volán felkerül az Extraliga csapatai közé, míg a Szolnoki Tisza SE, valamint a Szentkirályi Szőnyeg ASK búcsúzik az osztálytól.

Egyelőre nagy kérdés, hogyan alakul a folytatás? A szövetség emeli az Extraliga csapatainak a létszámát, ezért az NB I-es mezőnyben a három csoport második helyezettje helybetöltőt játszhat az egyetlen kiadó pozícióért. A miskolciak tervei szerint szerepel programjukban a részvétel, igaz, a szövetségtől hivatalos felkérés csak a jövő héten várható. Amennyiben sikerül leigazolni Szűcs Józsefet, a jelenleg a Büki TK állományához tartozó miskolci játékost, akkor szinte biztosra vehető, hogy a Volán sikerrel veszi az akadályt. Ellenkező esetben azonban talán szükségtelen lenne erőltetni a legmagasabb, profi osztályba kerülést.

Eredmény: Apagy SE – Borsod Volán 8-10. Apagy, NB I férfi. Győztek: Doros Sz. (4), Kővári (4), Lehoczki (1), a Doros, Kővári pár.


D. L.