Ugrás a tartalomra

Motor kontra autó

Létrehozva
A közlekedés egyik legnagyobb ellentéte az autósok és a motorosok között áll fenn. A jó idő beálltával a két keréken utazók ellepik az utakat, és sok baleset történik. A tapasztalatok szerint ezeknél mindkét fél hibája egyformán előfordul.
A rendőrség jótanácsa szerint az első nagyobb motorozás előtt sose felejtsük el mind a motorkerékpárt, mind magunkat újra felkészíteni a robogásra. Nagy felelőtlenség járművünk műszaki átnézése, valamint magunk gyakorlati felkészülése nélkül az első nagyobb túrának nekikezdeni.
Tavaszi bemotorozásFontos feladat az úgynevezett „tavaszi bemotorozás”, mind a motorkerékpár, mind a motoros számára. Akik új motorkerékpárt vásároltak, vagy most tettek sikeres vizsgát, nagyon fontos a gyakorlás és az óvatos-odafigyelő motorozás. A legtöbb, motorosok által okozott közlekedési balesetről elmondható, hogy nagyteljesítményű motorkerékpárokkal történik. A védőfelszerelések szakszerű viselése sok esetben életet ment! (Ezekről előző mellékletünkben írtunk!)

Stefán János
főhadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának kiemelt közlekedési fővizsgálója elmondta, az elmúlt időszakban Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain is több súlyos, valamint halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, melynek résztvevője motorkerékpár-, vagy segédmotorkerékpár-vezető volt. A motorosok testi épségét nem védik olyan műszaki megoldások, mint a járművekben utazókét, így közúti baleset esetén a motorkerékpárosok teste közvetlenül érintkezik a talajjal. Mint minden év hasonló időszakában, a rendőrség médián keresztül felhívja a figyelmet, valamint a motorozást szerető embereknek a személyes találkozókon is elmondjuk, hogy kellő figyelemmel, óvatossággal, körültekintéssel kezdjék meg a motorozást. A kétkerekű járművek vezetése teljesen más képességeket kíván meg, mint például egy személygépkocsié.

Gyakori hibákAz autósok számára is javasolt a nagyobb figyelem, ha megjelennek a motorosok az utakon, fokozottan figyelni kell, mert már a buszsáv felől is érkezhet a sávunkba motoros. A városi forgalomnál lényegesebben gyorsabban haladnak még akkor is, ha amúgy nem lépik át a megengedett sebességet – ez a dugóban, melegben „lelassult gondolkodású” autósok által elkövetett egyik leggyakoribb hiba. Gyakori koccanási ok, hogy az autós hirtelen meglát egy szabad helyet a másik sávban, és azonnal odakapja a kormányt. Ha ott éppen jön egy motoros, és nem néz a tükörbe, akkor be is löki egy másik autó alá. A városi, komoly sérüléseket vagy halált okozó motorbalesetek leginkább nem a nagy sebességből adódnak, hanem abból, hogy a motoros egy kisebb lökés után is beesik egy autó, vagy busz alá. A motorkerékpáros balesetek számszerű növekedésének több oka is van, de a legfőbb okot az emberi tényezőben, a járművezetői magatartás hiányosságaiban kell keresni. A motorkerékpározás elterjedése minden bizonnyal összefügg a nagyvárosi közlekedés zsúfoltabbá válásával, s az átlagosan lassúbb haladási sebességgel. Sok a gyorsabb előrehaladás érdekében a sorozatos, szándékos, és sokszor igen durva szabálysértéseket elkövető motoros.
A motorkerékpáros balesetek és tragédiák legfőbb oka a sebesség nem megfelelő megválasztása. Második kiemelt baleseti okként az irányváltoztatás, haladás és kanyarodás szabályainak a meg nem tartása, míg harmadikként a szabálytalan előzés miatt. Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy a motorkerékpáros balesetben meghalt, illetve megsérült személyek (vezető és utas) több mint 70%-a nem töltötte be a 35. életévét. Magyarországon az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a személyi sérüléssel is járó motorkerékpáros balesetek száma. Míg 2000-ben valamivel több, mint ötszáz ilyen esetet regisztráltak, az évtized végére már jóval ezer felett volt az ilyen ügyek száma. A halálos balesetek száma az évtizedben átlagosan 80 eset körül mozgott évente.

A hazai főutakon minden negyedik napon van áldozata a motorkerékpározásnak. A motorosok a „gépesített járművek” kategóriájának legvédtelenebb képviselői, akiknek a halálozási kockázata közlekedési baleset esetén nyolcszor nagyobb, mint a személygépkocsi-vezetőké.
Mire figyeljen a motoros?Hogyan lehet felkészülni a motoros szezonra, hogyan lehet elkerülni a baleseti sebészetet? A válasz egyszerűnek tűnik, de közel sem az. A motoros legyen tisztában a járműve, valamint a saját képességeivel, ne a közúti forgalomban tesztelje a járműve és a saját határértékeit. A motorozás során minden esetben viseljenek megfelelő védőruházatot, a motor sajátosságaiból adódóan a végtagok, ízületek sérülékenyek. A megfelelő minőségű védőruházat életet menthet. Legyenek tisztában azzal, hogy a motor szélessége negyedannyi, mint egy személygépkocsi szélessége, ezáltal az észlelhetősége, láthatósága nagymértékben csökken. A közúti közlekedés során szükséges az autósok, valamint a motorosok részéről egyaránt a kölcsönös figyelem, kulturált közlekedési magatartás, közlekedési szabályok betartása.