A legutóbbi célja a gépkocsi feltörések megelőzése, megakadályozása és az ismeretlen elkövetők felkutatása volt. A razziát megelőzően a nyomozók részletesen feltérképezték az elmúlt hetek és hónapok gépkocsi feltöréseinek pontos helyszíneit, az elkövetések idejét, azok módszereit, a helyszíni szemlék adatait és a sértettek által elmondottakat. Az összegyűjtött információk alapján a civil ruhás nyomozók a délutáni és esti órákban megfigyelést hajtottak végre a Rezső – téren, és a Győrffy István utca környékén. Kiemelt figyelmet fordítottak azon személygépkocsikra, melyekben értékeket, iratokat, kézitáskát és GPS-t hagytak a vezetők.
A jól összehangolt akció és az azt megelőző értékelő, elemző munka meghozta az eredményét. A rendőrök május 14-én 15 órakor a Rezső-téren gépkocsi feltörés közben tetten érték G. R. 30 éves budapesti férfit és L. K. 20 éves női társát. A nyomozók a két személyt elfogták, az eljárás sikeres befejezése érdekében náluk házkutatást tartottak. G. R. gyanúsítotti kihallgatása során beismerte, hogy több hasonló bűncselekményt követett el az elmúlt hónapokban.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le lopás bűntette megalapozott gyanújával.