Ugrás a tartalomra

Iskolából az Európai Unióba, majd vissza az iskolába

Létrehozva
A középiskolások tájékoztatása és lelkesítése a célja annak a programnak, melynek keretében Rátki Emőke, az Európai Bizottság Adóügy és vámunió Főigazgatóságának munkatára visszalátogatott egykori alma materébe, a Herman Ottó Gimnáziumba, hétfőn délelőtt.
Az Európai Bizottság által szervezett Vissza az iskolába elnevezésű program keretében az ország több városának középiskolájában szerveztek előadásokat, hogy a fiatalok sikeres példákon láthassák a tanulás eredményeit. Ezért az éppen Magyarországon tartózkodó, európai intézményekben dolgozó magyarok visszatértek középiskolai tanulmányaik egykori helyszínére, hogy elmeséljék a diákoknak életútjukat, megosszák velük benyomásaikat, tapasztalataikat Az Európai Unió működéséről.

A program keretében megyében 6 egykori diák, ám ma már sikeres tisztviselő látogat vissza iskolájába.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.