Ugrás a tartalomra

Megépülhet a szabadidőpark Lillafüreden

Létrehozva
Egyhangúan megszavazták a májusi közgyűlésen a tervezetet, hogy a lillafüredi Erzsébet sétányon található, egykori Zalka Máté laktanya, illetve a szemben elhelyezkedő volt honvédségi sporttelep területén szabadidőpark épülhessen.
A terület előző tulajdonosának tervei szerint az egykori laktanya helyén egy szálloda épült volna, ám a terület új tulajdonosa, az Aragohotels Szállodaipari és Szolgáltató Zrt. egy új beruházás programtervét juttatta el a Miskolc Holding Zrt-hez. Úgy vélik, nagyobb szükség van Lillafüreden az attrakciófejlesztésre, mint újabb szálláshelyek kiépítésére.

A májusi közgyűlésen pedig egyetértettek a módosítással, így biztossá vált, hogy a tervek szerint 2012 nyarán már új, korszerű pikniktér mellett többek között játszótér, szabadtéri akadálypálya is várja majd a szórakozni vágyókat, a lézeres szimulációs lőtér és bobpálya mellett.

Horváth Patrik projektmanager szerint az új szabadidőpark jobb hatással lesz a területre, mint egy szálloda megépítése. A fedett és fedetlen kalandtúra park, a bobpálya és a Fehérkőlápára vezető libegőpálya pedig várhatóan nagy közönséget vonz majd Lillafüredre.

Kiss J.