Ugrás a tartalomra

Transzplantációs konferencia Miskolcon

Létrehozva
Konferenciát szervezett Miskolcon a Transzplantációs Alapítvány a Megújított életekért egyesület, a szervátültetésre váró betegek és rajtuk segíteni akaró emberek számára a hétvégén.
A vasárnapi program keretén belül az érdeklődők különböző előadásokat hallgathattak meg a transzplantációval, járó beavatkozásokkal kapcsolatban, valamint kérdéseket tehettek fel a szakembereknek. A program megnyitója után Dr. Asztalos László: A szervátültetés története és helyzete hazánkban című előadással vette kezdetét a tudományos konferencia, melyből a jelenlévők megismerhették azt, hogy milyen szinten tart jelenleg az orvostudomány a fent említett témakörben.
A prezentációt követően egy újabb lényeges kérdésre kaphattak választ Kóbor Krisztinától, aki a várólistára kerülés módjáról beszélt a hallgatóknak. Érdemes megemlíteni, hogy ezek a listák rendkívül hosszúak, és fontos, hogy az éppen aktuális várakozó tisztában legyen azzal, hogy milyen feltételeket kell teljesíteniük, és mikor, milyen esetben juthatnak el a transzplantációig. A következő pont már a művelet első elemeit taglalta, hiszen Fedor Roland a veseeltávolítás technikája élő donorból előadása azt is bemutatta, hogyan kerül a donortól a transzplantációra váró betegig el a vese. Az élődonoros veseátültetés előnyeiről már Ladányi Erzsébet beszélt, aki részletesen bemutatta milyen hátrányokkal jár, egy már elhunyt donor veséjét megkapni.
A program kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol élődonoros szervátültetésben részt vett párokkal ismerkedhettek meg a jelenlévők. A konferenciát a Veseátültetésre szorulók Megmentéséért Alapítvány is támogatta.

Vajtó László
Fotó: Mocsári László