Az önkéntességen alapuló program ötletgazdái, irányítói Füzesséri József polgármester és Takács Lászlóné alpolgármester. A fórumot a családokhoz eljuttatott tájékoztató- kérdőív előzte meg, ahol a szikszóiak olvashattak a program céljáról és arról, hogy lehetősége van egy –egy utcának az utcamenedzser megválasztására a kérdőív kitöltésével. Az alakuló fórumra már azok az érintettek jöttek el, akiket az adott utcában élők javasoltak a saját képviseletükre.
A fórumon Füzesséri József Szikszó polgármestere tájékoztatta a jelenlévőket az önkormányzat terveiről, a fejlesztésekről, pályázati lehetőségekről. Szó volt egy térfigyelő rendszer elindításról, az idős emberek jelzőrendszeres házi segítségnyújtásának bevezetéséről, az intézmények energiatakarékossági pályázatairól, útfelújításokról, munkahelyteremtésről. Kiderült Szikszó déli határában épült Hell Energy Kft második üzeme már jogerős építési engedéllyel rendelkezik, a görög katolikus templom mellet területen néhány kisebb cég építkezik, ahol kisebb létszámban, de munkahelyre találhatnak a szikszóik. Füzesséri József arról beszélt: jelenleg több beruházóval is tárgyal, akik közül ez egyik üzem 220, alacsonyabban képzett munkaerő foglalkoztatását tűzte célul.
A részvevők mindannyian azt hangsúlyozták, nagyon jó ötletnek tarják a kezdeményezést, hiszen nagy szükségét látják a városban a civil összefogásnak, az érdekképviseletnek, a közös munkának. Többen néhány ötletet, kérést is megfogalmaztak. Játszóterek kialakításra lenne szükség, mielőbbi belvíz elvezetési rendszerre, útfelújításokra. Többen felajánlották azt is, hogy szívesen megszerveznének közös takarítást, virágosítást, de akár közös járdaépítést is az utcájukban.
Füzesséri Józseftől megtudták: készül a város belvíz elvezető koncepciója, amit ebben és még szélesebb körben ismertetni fognak a lakossággal. Az idén kilenc utca burkolata újul majd meg, de ezeket a munkálatokat csak akkor tudják elkezdeni, ha a Vadász patak belterületi munkái befejeződnek. Ugyanis az itt használt nehézgépek nagyon terhelik Szikszó útburkolatát. A tervek szerint az önkormányzat pályázni szeretne játszó és közösségi terek kialakítására, az uszoda udvarán egy szabadidő parkot szeretnének kialakítani. Jó hír az is, hogy a Turul Provincia Kft tevékenységi körébe 2012-től felveszik növény és gyümölcstermesztési profilt is, így Szikszón a jövőben kiemelt szerepet kap a virágos város projekt megvalósítása.
Takács Lászlóné a fórumon arról beszélt, már az idén is megszervezik az utcamenedzseri hálózat segítségével, a lakossággal közös takarítást, a szemétszüretet, a virágosítást. Az önkormányzat a költségvetésébe az utcamenedzseri programra 5 millió forintot különített el.

Az alpolgármester szólt arról is, várják a polgármesteri hivatal bejáratánál elhelyezett gyűjtőládába továbbra is azokból az utcákból a kérdőíveket, ahol eddig még nem sikerült javaslatot tenni az utcamenedzserek személyére. A következő fórumra, amely várhatóan egy hónap múlva lesz, már szeretnék, ha minden utca képviseltetné magát.